Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Polgár Anikó: A Lévai Névtelen... Az Ovidius-fordítás fordítástörténeti jelentősége (tanulmány)
67 Polgár Anikó A Lévai Névtelen... Az Ovidius-fordítás fordítástörténeti jelentősége Ovidius az antik költészet magyar fordítástörténetének egyik kulcsszereplője, ezért a műveiből készült korai magyar fordítások elemzése jó lehetőséget kínál az egyes korszakok fordításeszményének árnyalására, különösen azokban az esetekben, ahol ugyanannak a műnek több régi magyar fordítását is ismerjük. A régi magyar irodalom irányzatainak, korszakainak differenciáltságával szemben ugyanis a régi magyar műfordítás (a magyar műfordítás-történet megíratlanságából adódóan) egy meglehetősen differenciálatlan fogalom, s a müforditások esetében a régiség korszak- határa is jóval eltolódik, egyesek szerint egészen a 19. század végéig1. A közös pre- textusból dolgozó Lévai Névtelen reneszánsz széphistóriája2 és Gyöngyösi István barokk heroida-fordítása3 a magyar fordítástörténet két, látszólag sok közös jegyet mutató korszakát képviseli, melyekben elsősorban a domesztikáció és az integráció módszereinek együtthatása figyelhető meg. Az elemzés során a közös jegyek kimutatása mellett a látszólagos hasonlóságok mögött megbúvó, egyrészt az eltérő műveltségbeli és technikai tudásból, másrészt a sajátos fordítói módszerből adódó különbségeket is megpróbálom kimutatni, s arra a kérdésre is keresem a választ, hogy menynyiben hat ki a választott müvek értelmezésére az ovidiusi pretextussal való együtt- olvasás, illetve a magyar fordítói olvasatok mennyiben tudják az Ovidius-szövegek értelmezési dimenzióit kitágítani. „Rúlam tanuljatok, te szép asszonyok!” (Kompozíció és moralizálás) Az Ovidius heroidái között szereplő levélpáros (XVI. Paris Helénához és XVII. Helena Parishoz írt levele4) sürített formában a trójai háború előtörténetének elbeszélését is magába foglalja, s legkorábbi forditásaink (régi magyar költészetünk túlnyomórészt epikus jellegéből adódóan) éppen ezeknek az elbeszélő jegyeknek a kiemeléséből, feldúsításából építkeznek. A mitológiai tárgyú levelekben a reneszánsz kori fordító, csakúgy, mint a barokk, elsősorban a hozzájuk kapcsolódó történet egy- egy mozzanatának kimerevitését látja, ezért érzi szükségét annak, hogy a leveleket egy elbeszélésfolyamba ágyazva dinamizálja. A Lévai Névtelen és Gyöngyösi munkája a kompozíciót és a morális szempontok érvényesítését tekintve mutat bizonyos hasonlóságokat. A szerkezeti hasonlóság a- zonban a pretextushoz való eltérő viszonyulásról is árulkodik. Mindkét szerző egy
