Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Rácz Vince: A csodába a hétköznapokkal! (Szerb Antal szépírói és értekező munkásságának kapcsolódási pontjai, tanulmány)
A csodába a hétköznapokkal! 63 ból különös módon a nőírókkai tart rokonságot, amennyiben a nőírók alapvető ismérvét ő maga abban látta, hogy javarészt a saját életükből vett eseményeket írják meg. Л regény tehát, ez szinte már közhelyszámba menő megállapítás, önéletrajzi ihletésű. A lebegés benne is érvényesül a hétköznapok és az álmok, itt és most, a felnőttkor és az ifjúság világa közt. A főhős kamaszkori énjével szembesül, átlényegülése azonban megint csak illuzórikus. Az ifjúság utolsó megkísértése a regény. A hiteket, vágyakat megtagadó és elfelejtő felnőttkor foglya megidézi és elbúcsúztatja egykori önmagát, az ifjúkor foglyát. Emléket állít a lázadásnak az egykori lázadó, aki éppen alámerülni készül a hétköznapokban. Az intellektusban leli meg újra nyugalmi helyzetét. Meglátta a kísértetet, és elfordult tőle, hátában égő tekintetével. Maga mögött hagyja a csodát, hogy továbbra is vágyhasson rá titokban. „Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami”16 - vigasztalja a főhős, de egyben a szerző is önmagát. Hátraarcát életösztöne kényszeríti ki, még idejében, tegyük hozzá, mielőtt végleg elnyelné a csábító, de ugyanakkor veszedelmes, nyugtalan, távlatos csodák világa. A regény a romantikus elvágyódás regénye is egyben. Mert a romantikus sohasem érzi jól magát ott, ahol éppen van, természetéből fakad az elvágyódás az elérhetetlen távolok, földrajziak vagy lélektájiak, az oly sokszor emlegetett kék virág után. „Jean Paul, írja Szerb Antal, a német romantikus regényíró azt mondatja egyik regényalakjával: »Szeret-nék lelkész lenni Svédország északi részén, mert ott oly hosszúak a nappalok, oly sokáig lehet alkonyaikor a ház előtt ülni, és Olaszországba vágyódni.« íme: a romantikus vágya a vágy után vágyódik, Jean Paul embere nem Olaszországban sze-retne lenni, hanem Svédországban, mert onnan még jobban, még fájdalmasabban lehet Olaszország után vágyódni. A romantikus vágyódás legtöbbször nem is irányul valami határozott tárgyra, és nem is teljesülhet soha: az igazi romantikus vágy a végtelenbe fut, és nem is más, mint vágy a végtelen után.”17 Mihály romantikus útja önmagába vezetett, mint az igazi romantikusoké. Kékvirág-történet az Utas és holdvilág is, akárcsak Alain-Foumier regénye. Az elméleti jelleg, említettük, mindenekelőtt a kömyezetrajz, az atmoszféra túlzott előtérbe helyezésében, a felduzzasztott részletekben, a kulturális his- torikumok beemelésében, a pompázatos történelmi kulisszák tologatásában mutatkozik meg. A tudása, tudományos felkészültsége ezeken a helyeken csapódik le. Az elméleti jelleg, szó volt róla, még a ponyvával is rokonságot tartó kalandregényét is jellemzi, A Pendragon legendában minden izgalmas cselekményessége, fordulatossága mellett is van valami tanulmányszerü. Ugyanígy, az olyan habkönnyűnek látszó VII. Olivér is hordoz magán valamiféle kreatív jelleget, parabolikus sugall- mat,18 intellektuális-filológusi színezetet. A regény rámutat Szerb Antal egyéniségének egyik alapvonására, mely a személyiség problémájával függ össze. A regényben szereplő, magamagát megbuktató exkirály játékában, vagyis abban, hogy különféle személyiségeket ölt magára, abban, hogy azt játssza, egyben másvalaki is, búvik meg a tudós Szerb Antal egyéniségének alapvető vonása. Tanulmányai u
