Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Turul Emese: A szakrális szubjektum: a szinkronikus létélmény. (Egyetemes és örök élmények Weöres Sándor költészetében)
A szakrális szubjektum: a szinkronikus létélmcny 53 az anonimitást, és konstituáija magának a szakrális szubjektumnak a megjelenését. Ezzel a felismeréssel gyakorlatilag elhárult az akadály a reflektáló és a reflektált én identitásának meghatározása elől: a reflexió tematizáló aktusa eredetileg nem tudatos aktus, de eme nem tudatos aktus tematizálásának alkalmával felismerhetővé válik, hogy a nem tematikus tevékenységben mindig jelen van egy fungáló centrum, amiből táplálkozva a reflektáló én mint világi létező elnyeri értelmét és érvényességét. A személyes azonosság empirikus és transzcendentális rétegének szükségképpeni egységét a reflexió tükrében lehet felismerni. A fenomenológiának ezzel látszólag sikerült lazítania az én-azonosság egyik rendkívül ellenállónak bizonyuló problémáján, amire Kant és Fichte erőfeszítései ellenére hosszú időn keresztül többnyire csak aporetikus választ tudtak adni az idealista hagyomány képviselői. De megfogalmazható ugyanez a reflexió dinamikájára vonatkoztatva is: hogy megteremtse az empirikus én és a szakrális szubjektum közötti összefüggést. A reflexió a maga sajátos természete miatt ezek szerint genezisében leginkább úgy lenne megragadható, mint a kogníció életből kiemelkedő élményszerü poiesise, a gondolatok gondolati előzmények nélküli, önteremtő előállása: „A testet, ha keresztre jutott,/nem kérem vissza. Learatva fekszem a pusztán,/a magot, mely a csűrbe került, nem kérem vissza. A halál dobja pereg, én forgok a táncban örökre,/az ének, a véremtől termő völgyet teletöltő,/a halál lugasa fonja be titkos örök-életem. ” (A megölt Orpheus) JEGYZETEK 1 Weöres Sándor számára a keleti út régi vágyának beteljesülését jelentette. Már 16 éves korától érdekelte behatóbban a keleti bölcselet. 1933-tól szoros barátsága és munkatársi viszonya Várkonyi Nándorral még csak ezt elmélyítette. Várkonyi bevonta Weörest a harmincas évek közepétől a Szíriát oszlopai című munkába, mely az emberiség régi műveltségéről, az elporladt kultúrákról szól. Várkonyi kérésére fogott a Gilgames eposz fordításába. Magában ráismert az ősköltőre. Az ösköltő találkozott az ősköltészettel, s e felismerés ősmagként hordozza magában a szakrális szubjektumot. 2 Weöres Sándor és Nyisztor Zoltán keleti útja. Összeállította, a szöveget gondozta és az utószót írta Steinert Ágota. Terebess Kiadó, Budapest, 1998. 3 Paul de Man: Esztétikai ideológia. Janus/ Osiris, Budapest, 2000. 228. p. 4 Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó, Budapest. 1999. 156. p. 5 Domokos Mátyás: Imbolygás Weöres Sándor körül. In Kortárs 2002/2-3. 32. p. 6 Uo. 36. p. 7 Tamás Attila: Weöres Sándor. Akadémia Kiadó, Budapest, 1978. 87. p. 8 Georg Henrich von Wright, 1971. 8 p. 9 Weörestől Weöresről. Szerk. Tüskés Tibor. Nemzetközi Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. 267. p. 10 Weöres Sándor: Egybegyűjtött írások. Hatodik kiadás, Argumentum Kiadó - Weöres Sándor örököse, Budapest, 2003. 7. p. 11 Hamvas Béla: Napló 1948. In Híd, 2008. május. 36. p. 12 Weörestől Weöresről. Szerk. Tüskés Tibor. Nemzetközi Tankönyvkiadó, Budapest, 1993. 194. p. 13 Szerdahelyi István: Kis magyar verstan. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. 142. p.
