Irodalmi Szemle, 2010

2010/2 - TANULMÁNY - Turul Emese: A szakrális szubjektum: a szinkronikus létélmény. (Egyetemes és örök élmények Weöres Sándor költészetében)

48

Turul Emese

életnek, tudatnak, humánumnak ismeretlen rétegeibe hajol, újat vagy elfeledettet tár fel az emberiségnek. ”30 A szó eredeti értelmezésében a misztikum az Istennel, a világlélekkel való egyesülést jelenti, a belső mélységeken keresztül a végtelen felé tárulkozó lélekét, az univerzumi titkok kutatójáét. A költészet hivatása, hogy olyan szellemi energiákat tartalmazzon, hogy az emberiségnek egyfajta szellemi erőtartalékot képezzen, melyből korokon és évezredeken át meríthet.31

Hogyan kaphatja vissza az ember saját lehetőségeit? Weöres költészetében a szakrális szubjektum létmódozatai kínálnak rá gazdag tárházat:

,,Halálommal semmibe térek?(...) Halálom után tovább élek?" (Oldódó jelenlét);

„Holtom után leszek-e még?’’/Nem nyűgöz többé kötelék,/ személyemtől megszabadultam,/hát mért kívánnám vissza holtan? "(Fogy a zavaros ital és átlátszik a pohár alja);

„A halott, ha léte nincsen,/oly szabad, mint maga Isten. "(Magna meretrix);

„ Míg él s lót-fut, halott vagyok,/s ha ő nincs, megszabadulok,/vissza, az Isten szerelmébe,/nem vagyok semminek se része,/önmagámmal nem osztozom/testi vagy lelki koncokon,/vagyok a gát-nélküli bőség,/az észrevétlen lehetőség/aki mindent magába-fogva/teljes kincsét szüntelen osztja. "(Nocturnum);

„ a másik lét, a változatlan/ahonnét minden rügy fakad,/ahova minden visz- szahull"(Venus és Tanhuser).

Az emléknyomok táplálta ős Egy(ség)et az ittlétben keresi és éli meg, az autentikus idő részeként. Ráébred önmaga létezésére, és ezzel egy időben az Embernek a létezésbe való folytonossága is tudatosodik a számára. Ősi meghatározottságára ébred rá a létfolytonosságban, amelyben a lét és (nem)létezésének összefüggései, kapcsolódásai felcsillanhatnak „Cselekszem és szenvedek, mint a többi,/de legbenső mivoltom maga a nemlét. "(Rongyszőnyeg 4.)

Költői univerzumának spiráljai az ember szellemi magjában örökké eleven összefüggéseire vetít fényt. Az ember eddig nem merte tudatosítani a hagyományban a jelenlétüket. Létmozaikokból történetet, történetből életet, erotikából a létezés titkait érzékeltető mitológia nyelvezetet keltett életre a szimbólumok szinkronikus világával: „ Vendégként sétáltam én az élet kínja közt/(...) S nem tudtam, hogy nem vagyok./(...) Idegen vagyok a lég-alatti tájakon, ” (A Venus bolygóhoz) A vers születésekor a költői gondolatvilággal szinkronban olyan emlékező mechanizmus kezd dolgozni a kollektív tudattartalommal, amely a mesék, mítoszok, népdalok, barlangrajzok létrejöttét is ihlette. A szakrális szubjektum kollektív tudattartama révén felszabadítja az embernek a létezésben való helyke-resését. Játékra invitál a metafizikai mezőben az ősrobbanástól a beteljesülésig. „Weöres a jelen embere számára a metafizikus élményeket teszi érvényessé. Méghozzá a legmindennapibb ténykedésében, „csak” azáltal, hogy e ténykedésnek méltóságot ad: dignum et ius- tum est. Arra ébreszt rá, hogy minden emberi mozdulat a rítus része, másrészt ezáltal minden egyes ember minden egyes mozdulata metafizikus meghatározottságú.