Irodalmi Szemle, 2010

2010/12 - OLVASTUK - Gyurkovits Róza: Fónod Zoltán 80 éves (www .Felvidék.ma)

OLVASTUK

91

nyi Pedagógiai Főiskola hallgatója magyar-történelem-polgári nevelés szakon. 1950-1951 között Királyhelmecen tanított. 1955-1960 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanársegédje. 1956-1958-ban a Szlovákiai írószövetség magyar szekciójának titkáraként meghatározó szerepet vállal az Irodalmi Szemle létrehozásában. 1958-1968 között az Irodalmi Szemle főszerkesztőjeként dolgozott. 1967— 1968 között a Tatran Kiadó Magyar Üzemének a vezetője. 1968—1971 között a Cse- madok elnöke. 1969. január 1-jétől 1970. április 28-áig, leváltásáig a Szlovák Szocialista Köztársaság tárca nélküli minisztere, 1970-1972 között a Madách Könyvkiadó igazgatója, 1972-1989 között a műszaki, képzőművészeti és gyártási részleg vezetője, 1990. január 1-jétől ismét igazgatója, 1994-től a Madách-Posonium Kft. ügyvezető igazgatója. 1989-től a Csemadok tiszteletbeli elnöke. 1989-1991 között a Magyarok Világszövetségének társelnöke, 1992-1996 között pedig a Kárpátmedence képviseletében alelnöke, 1996-2000 között régióelnöke volt. 1990-1994 között az Együttélés politikai mozgalom jelöltjeként nemzetgyűlési képviselő. 1954-ben házasságot kötött Halász Évával. Két gyermekük született; Éva (1955) és László (1958).

Müvei: Messze voltak a csillagok (regény, 1963), Földönfutók (regény, 1967), Egy szál ingben (regény, 1976), Hólepedő (regény, 1979), Gondok könyve (esszék, 1982), Sodrásban (regény, 1984), E/igedelmével (elbeszélések, 1987),Akis viking (gyermekregény, 1991), Az idő mélységéből (elbeszélések, 1994), Igazságaink (2000), Teremtő küzdelem (2000)

Fonod Zoltán 80 éves

Tanár Úr, az irodalomtörténész, író, lapszerkesztő nyolcvanéves lett. Hihetetlen és bámulatos: ma is az Irodalmi Szemle főszerkesztője, s bár néha kesernyésen fanyarul fogalmaz, az 1945 utáni felvidéki magyar irodalom történetén dolgozik. Adja a sors, hogy befejezze, s hogy asztalunkra tegye! Adjon hozzá Fonod tanár úrnak egészséget, munkabírást, további termő éveket!

Különlétünk jeles tanúja Fonod Zoltán is. Életén átgázolt magyar közösségünk története, történelme, magán mérhette, milyen „csehszlováknak” lenni, s azt is még, milyen „szlováknak”, de mindig magyarnak maradni. Mélyről indult, s konok, kitartó küzdelemmel ért magasra. Azon ritka emberek egyike ma is, akik nem felejtették el, milyen a küszködés, a harc azért, hogy a tehetség, az ész kiteljesedhessen, és ma is tudják: szólni, perelni kell a mai kirekesztők, kirekesztések ellen is.

Sors bona, nihil aliud! (Jó szerencsét, semmi mást!) - idézte nemrég egy beszélgetésben a Csurgón megtanult szállóigét, s úgy tűnhet, a jó szerencse is mellé szegődött, de azért csupán egy kacskaringós, embert próbáló úton kísérte végig. Az érettségiig amolyan illegelitásfélében jutott el, azután tanított, tanult, majd újságot szerkesztetett, irodalmat, iíjúságot szervezett... Igazi közösségi hőskor volt ez,