Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Aich Péter: A dosszié
A dosszié 87 hadba lépését eredményezte), vagy a töretlen bizalom Göringben, annak nyilvánvaló kudarcai és szájhősködése ellenére is, de akár a sztálingrádi csata körüli érthetetlen csökönyössége, a tábornokok ellenében. A közreadók ebből azt a következtetést vonják le, hogy Hitler realitásérzékének egyértelmű elvesztése legkésőbb éppen akkor, a sztálingrádi csata idejében következett be. Ez persze nem egy csapásra történhetett, hiszen ez egy folyamat, csak éppen akkor válik teljesen egyértelművé. Ezzel kapcsolatban a közreadók megállapítják: „Hitler szellemi képességeit egyszerűen meghaladta a Wehrmacht fölötti teljhatalom”. Úgy tűnik, Sztálinnak ilyen jellegű problémája nem volt, s a háború idején sikerült az ilyen és hasonló hibákat elkerülnie, reálérzékét jobban megőrizte, és tábornokaival is sikeresebben egyeztetett (bár azért ne feledjük, hogy a háború előtti nagy tisztogatás eléggé megszelídítette, „kezessé” tette őket). Mindezzel a dosszié szerkesztői is tisztában voltak, s igyekeztek Sztálin malmára hajtani a vizet, kielégíteni önelégültségét, hogy közvetlenül vagy közvetve minden szempontból a Hitlerrel való bármilyen jellegű összehasonlításban övé legyen a pálma. Ilyen volt például a parancsnokok leváltása, amint azok sikertelenek voltak. Ezt természetesen Sztálin is megtette, ám a dosszié ezzel kapcsolatban csak Hitlerről beszél. Igaz ugyan, hogy Hitler általában minden kudarcot a tábornokok nyakába igyekezett sózni, főleg azokat, amelyek saját hibás döntéseiből adódtak, ám egyébként nincsen ebben semmi különös: ilyenkor nem a hosszú távú meggondolások a döntőek, hanem a rövid távúak. (Kevésbé vérengzős helyzetben is ez történik: ha egy focicsapat nem az elképzeléseknek megfelelően teljesít, mindig az edzőt cserélik le, mert az egyszerűbb, sosem az egész csapatot.) Ilyen hibának minősülhet a Dunquerque előtti megtorpanás 1940 májusában, ami lehetővé tette az angol csapatok kimenekítését a kontinensről. Eléggé érthetetlennek tűnhet ez, főleg ha az azt megelőző német katonai sikerekhez mérjük a megállási parancsot. Ám lehetett ennek racionális magyarázata is. Az egyik, hogy Hitlernek Anglia esetében akkor még más tervei, elképzelései voltak. A másik lehetséges magyarázat ennél sokkal prózaibb, nevezetesen, hogy kifogyott a lőszer, s nem volt abból több tartalék sem. Sőt: mindkét ok egyszerre is érvényesülhetett. Ám hibák a másik oldalon is akadtak. Ilyennek minősülhet Sztálin legsúlyosabb hibája (amennyiben azt annak nevezhetjük), amit még a Szovjetunió lerohanása előtt követett el, éspedig, hogy „J941-ben támadó szándékkal állították föl a szovjet haderőket az 1939-ben meghúzott határ mentén”. Azért kérdőjelezhető itt meg a „hibás” való minősítés, mert ha Sztálin támadni akart nyugat felé, akkor nem a támadó sereg fölállítása volt a hiba, hanem az időzítés, valamint a német támadásról szóló jelentések mellőzése. Ezt aztán több mint három millió szovjet katona az életével fizette meg; a német seregek kezdetben gyors menetben nagy sikereket értek el, hatalmas területeket foglaltak el, s Hitler nem ok nélkül gondolhatta, hogy a Szovjetunió összeomlása csak idő kérdése. A Hitler-dossziéra jellemző az is, ami nincs benne, ami hiányzik. Említettem
