Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Pomogáts Béla: Közös a felelősségünk... Köszöntő az SZMÍT jubileumán - Alabán Ferenc: Az európaiság és a nyelvi önismeret lehetőségei (tanulmány)
44 Pomogáts Béla most már két évtizede fogja át és szervezi a felvidéki/szlovákiai magyar irodalmi életet. Ez a két évtized mindenesetre alkalmas volt arra, hogy a társaság felismerje az előtte álló tennivalókat, megalapozza kulturális identitását és létrehozza azokat a szellemi és szervezeti kötődéseket, amelyek nyomán egyrészt a magyar nemzeti irodalom és kultúra más (tehát nemcsak magyarországi) intézményeivel alakíthatott ki tartalmas együttműködést, hanem a szlovák (illetve a szlovákiai) irodalmi élet egészével is. Az írótársaság mára a magyar nemzeti irodalom közéletének szerves alkotórészeként és alakítójaként tevékenykedik, munkáját és eredményeit nemcsak Pozsonyban, Komáromban, Dunaszerdahelyen és Kassán ismerik és ismerik el, hanem Budapesten, Nagyváradon, Kolozsváron, Ungváron és Szabadkán is. Valójában annak a nagy „családnak” a megbecsült tagja, amely a magyar irodalom ügyében vállalt közös felelőssége nyomán szervezi és gondozza nemzeti irodalmunk életét. Hadd szóljak egy rövid időre személyes tapasztalataimról is: magam annak idején közel két évtized során a Magyar írószövetség elnökségének tagjaként, majd elnökeként kísérhettem baráti figyelemmel az írótársaság életét és küzdelmeit. Több közgyűlésén és találkozóján szerezhettem személyes tapasztalatokat arról a nem éppen szellemi küzdelmek nélkül zajló folyamatról, amelynek során közületi identitása és köznapi munkája kialakult. Minden irodalmi szervezet életében voltak megtorpanások, belső viták, akár szakadások, a Magyar írószövetség mögöttünk lévő két évtizedes történetében meg különösen, és természetesen a felvidéki testvérszervezet is szerezhetett kedvezőtlen tapasztalatokat, ugyanakkor ennek a szervezetnek igen nagy érdeme, hogy mindig meg tudta őrizni egységét, holott a magyar politikai életben, a felvidéki magyar politikai életben is, szinte folyamatosan érzékelni lehetett a belső küzdelmeket, a törésvonalakat, a szakadásokat - és kővetkezőikben a kisebbségi magyarság érdekérvényesítő törekvéseinek időnkénti elerőtlenedését. Ebben a nem igazán kedvező helyzetben igenis nagy szükség van a kulturális élet szervezeteinek, így a Szlovákiai Magyar írók Társaságának (mint ahogy szükség lenne a budapesti írószövetségnek) az erőfeszítéseire annak érdekében, hogy a nemzeti egység, a nemzet közös érdekeinek védelmében érvényesülő írói felelősségtudat (ahogy ez a mögöttünk lévő kommunista korszakban) hatékonyabban jusson érvényre. Ebben tehet igen sokat (más felvidéki, magyar- országi és Kárpát-medencei írószervezetekkel összefogva) a szlovákiai magyar író társaság. Ennek a társságnak és általában a felvidéki magyar irodalomnak ugyanis nem csak regionális (nemcsak felvidéki/szlovákiai), hanem általános nemzeti jelentősége és felelőssége van. Ez a gondolat nem lehet idegen a felvidéki magyarság, az itt élő magyar értelmiség és irodalom képviselői számára, minthogy a két világháború közötti évtizedek szlovenszkói magyar közéletének és szellemi életének, mondhatni, teljes képviselete - tehát Fábry Zoltántól Mécs Lászlóig - mindig is az elszakított magyarság kultúrájának egyetemes nemzeti kötődését és felelősségét
