Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - 80 ÉVE SZÜLETETT VERES JÁNOS - Veresné Vörös Ilona: Emlékeim...
42 Veresné Vörös Ilona gyógyulásról szólnak. A „Sírig kísér" című verse ezt a korszakot idézi meg számunkra. Veres János szűkén mérte a feleségéhez szóló verseit. A „zöld füzetben” található bejegyzés ezt őrzi: „Úgy szeretnék a feleségemről írni, de a szerkesztőknek nem tetszenek az olyan írások, amelyekben csak szín és hangulat van, lágy emberi érzés, csönd, líra!” Nos, vélhetően, ez a magyarázata az elmaradt verseknek. Nyilvánvaló volt számára a természet szeretete. Olyannyira, hogy mint biológust többször arra kért, mondjak neki mezei virágneveket. Többször a szótagot is megadta, hogy rövidebb, vagy hosszabb legyen a virágnév. Pl. Imola, kakascímer, vérfű, varfü, habszegfü stb. Ilyen virágnevekkel illette az egyszerű népet, az itteni magyarságot, akikért és akiknek nagy szeretettel, gonddal és értük aggódva írta a verseit. Gyermekverseiben is sok a báj, a népi szólások, igazi mese hangulat. Ezek a versek a „Tapsiráre tapsórum“ című kötetben jelentek meg. Ma a fiatalok Veres János sok versét megzenésítették, s gyakran éneklik azokat színpadon, előadásokon, ünnepeken. Megzenésített versei CD-n is megjelentek. Mit csinált a „civil” Veres János? Éppen annyi ideig volt szanatóriumban, míg osztálytársai diplomát szereztek. Veres Jánosnak egy szerencséje volt, hogy versírásba fogott és a gondviselés odavezényelte Fábry Zoltán közelébe, aki „képletesen” szólva költővé, íróvá avatta, ez az ő diplomája! A költő hamar felismerte, még kezelése alatt a Tátrában, hogy nem lehet az, aminek a gimnáziumban készült, azaz állatorvos. Rájött, hogy őt a sors más területre szánta, és ezt a tényt elfogadta, igyekezett is ennek megfelelni: költő, író, műfordító és a magyar „nép” érdekeit, a kultúrát szolgálni! A szanatóriumi évek és az otthoni magány sok jó és hasznos könyv elolvasására adott alkalmat, így autodidakta módon művelte magát. Gimnáziumi évei alatt eminens tanuló. Az utólagos érettségi vizsgáját kitüntetéssel tette le. Kiváló nyelvérzékkel rendelkezett. Öt nyelvet beszélt, a magyar és a szlovák nyelvet anyanyelvi szinten tökéletesen ismerte és tudta. Otthonos volt a latin, a német és a francia nyelvben. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy egyetemet végzett barátaival olykor vetélkedtek, versenyeztek irodalmi kuriozitásokból és latin tudásból. Nos, a költő ezekben a vetélkedésekben verhetetlen volt! A szanatóriumból végleg hazatérve gépírói beosztásban dolgozott az egészségügyben. Először a tiszti főorvosnál, azután az onkológus doktornál. Ezt a gépírói beosztást az egészségügynél nevezi a költő humorosan „szanitécnek”! Okozott is ez elég problémát, mert aki a költőről írt, megemlékezett, nem ismerte fel a humort, és így szanitécnek vagy betegmozgatónak stb. titulálta őt! (sicc!) Magyarázatot igényel talán az is, hogy miért éppen az egészségügyben helyezkedett el. Egyszerűen azért, mert édesapja, mint jó nevű fogtechnikus, ismeretsége révén ott tudott a költő számára könnyű munkát szerezni. Mikor a költő megismerkedett az itthoni lehetőségekkel, maga szerzett állást. így került a Járási Művelődési Házba előadónak, írói mivolta, általános műveltsége és nyelvek ismerete tették alkalmassá arra, hogy később az igazgatóhe
