Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi adjunktus válaszolt
12 Ankét a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában „magasabb polcon” voltak, át kell rakni egy „alacsonyabban fekvő polcra”. A komolytalanság, szakszerűtlenség és az elfogultság további bizonyítéka az volt, hogy az addig asztalfiókba kényszerített müvek kiadását kellett szintén gyorsan elvégezni, hogy elégtételt adjanak néhány, addig igazságtalanul mellőzött írónak. Mint azonban kiderült - valójában hosszas keresgélés után -, nem volt mit kiadni, legalábbis valamire való műveket illetően, s rendkívüli alkotói energiák sem szabadultak fel. A demokratizálódó irodalmi élet „pluralizmusának” ilyen kezdetleges és egyben (indulatoktól sem mentes) naiv akarása nyilvánvalóan nem hozta meg a várt eredményt. Ahhoz a kedélyeknek és egyéni sértődöttségeknek kellett lecsapódniuk, hogy az értékrend megállapításának objektívebb formái és módszerei nyerjenek teret. Az irodalomkritikának, mely az utóbbi húsz év alatt sem állt a helyzet magaslatán, sok az adóssága, sőt több, mint a rendszerváltást megelőző évtizedekben. Komplex irodalmi fejlődésképek, helyzetfelmérések nem is készültek a közelmúltban, pontosabban csupán bizonyos alkalmakhoz, éves kimutatásokhoz kapcsolódnak összegezések, a kritikából hiányzott és hiányzik továbbra is a rendszeresség igénye. A felvetett sokrétű kérdés összetevőiből itt és most csupán még egy, de tisztázása szempontjából fontos momentumot emelek ki, melynek tudatosításához és megértéséhez maga az irodalom és a kritika is hatékonyan tud hozzájárulni. Ez pedig az esztétika és az identitás viszonya a kisebbségi irodalmakban. A kitétel, hogy melyiknek melyikre van / vagy nincs szüksége általában mindenképp dilemmát jelent, de nem konkrét helyzetben. Tagadhatatlan, hogy a kisebbségi/nemzetisé- gi közegnek létfenntartásához szüksége van saját identitásának tudatához. Ez elsősorban a kulturális identitást jelenti, ami a priori magában hordja az emlékezetre való képességet is. Mindenképp kiindulási pontját és egyben alapját jelenti az esztétika - kisebbség/nemzetiség - identitás hármas kérdéskör tisztán látásának és kezelésének. Ahhoz, hogy a megváltozott európai közegben, a határon túli magyarság is élni tudjon minden jogával, mint „korszerű felnőtt nemzetiségi egyenlőségtudattal” bíró népcsoport. Vannak vélekedések, amelyek hiteltelen magabiztossággal szorgalmazzák a szlovákiai magyar sajátosságok meg-, illetve kikerülését, rosszabb e- setben tagadását, s leginkább erőltetett módon teoretizáló tételek segítségével igyekeznek elmosni és elrelativizálni a valóságos, történeti háttérrel és hitellel bíró tényeket. Az ilyen és hasonló nézőpontok hirdetői nem ismerik megbízhatóan a szlovákiai magyar irodalmi valóság képét és fejlődésének meghatározó momentumait, másrészt igyekeznek kirekeszteni a hagyományok folytonosságának követését. A problematika egyik legjobb ismerője és értője, Görömbei András már az előző évszázad nyolcvanas éveinek elején megállapította: „A csehszlovákiai magyar irodalom az utóbbi években a nemzetiségi felelősségtudat jegyében szerveződik szorosabb egységgé, a nemzetiségi önismeret korszerűbb és összetettebb, sokoldalúbb tükrévé. Esztétikai tágassága magába öleli a hagyományok korszerű folytonosságát és a kísérletező szándékot egyaránt. А ко-
