Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Ankétkérdésünkre Alabán Ferenc irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár és Csehy Zoltán költő, egyetemi adjunktus válaszolt
10 ANKÉT ANKÉT a kisebbségi magyar irodalomról Szlovákiában Több mint húsz éve, hogy 1989 novemberének „gyengéd forradalma” után a régi szerveződések romjain új írói társulások és egyesületek alakultak. Egyike ezeknek a Cseh/Szlovákiai Magyar írók Társasága. Mozgalmas évek voltak az elmúltak, gondolunk itt elsősorban 1989 és 1990 eseményeire, de okunk és jogunk van arra is, hogy a társaság harmadik közgyűlését (1992. április 1-jét) is felemlítsük. Nagy várakozás előzte meg a közgyűlést, egyrészt a tisztújítás, másrészt a szervezeti szabályzat módosítása miatt. Mivel a levegőben lógott a „megosztás” veszélye, az elfogadott szabályzat úgy rendelkezett, hogy a megválasztott öttagú választmányba a „programok szerint szerveződő írói közösségek” (a művészi programok, nemzedéki, irányzati stb. alapon szerveződő csoportosulások, autonóm szervezetek) egy-egy tagot delegálnak. Annyira jól sikerült ez a szervezeti szabályzat, hogy a későbbi években néhányszor módosították anélkül, hogy az 50 százalék plusz egy fő elvét betartották volna. A közgyűlést „választóvíznek” mondta a szervezet első elnöke, Grendel Lajos is, mondván: „Demokráciákban az a természetes, ha az irodalom pluralizmusa határozza meg egy írói szervezet arculatát.” Idézhetném Tőzsér Árpád vitaindító előadását is az 1992-es CSMÍT közgyűlésén, aki „az irodalmi-inkognitós politikusok léte irodalmunkban” gondolata kapcsán (a Megalkuvás nélkül, 1954) című antológiát említve) Fábry Zoltán reakciójára emlékeztetett, aki Goethével válaszol a kifakadóknak: „Aki nem tud számot adni háromezer évről, az a sötétben tapogatózva él, egyik napról a másikra”. Jómagam a „Nincs »bűnös« író és »bűnös« irodalom, jó irodalom van és rossz irodalom” gondolatát említettem, vagy azt, hogy „Szekértáborok nélkül kellene az irodalmi élet gondjait megítélni, hogy az alkotó munka tisztelete fontosabb legyen, mint az egyéni vagy csoportérdekek harsány képviselete vagy védelme”. Dobos László szerint, „Akik Fábryról szólnak, egyet ne felejtsenek el, hogy jó lenne, ha a hevület, a szenvedély és az indulat mellett a tárgyilagosság szintjén értékelnék azt az életművet, mert ez egy életmű, amelyet értékelni lehet”.
