Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Pomogáts Béla: A nyelvstratégiától a kulturális stratégiáig
8 Pomogáts Béla és érdekvédelmi szervezetei. Különben a kisebbségi autonómia eszméje és gyakorlata ugyancsak az európai jogelvekből következik: a spanyolországi katalán, az észak-olaszországi osztrák, a belgiumi és dániai német, a finnországi svéd önkormányzatok igen jó mintát és ösztönző példát adhatnak a közép-európai magyar és nem magyar autonómiatörekvések számára is. A magyar autonómiatörekvések e- gyelőre csupán Szerbiában (a Vajdaságban) látszanak megvalósulni, igaz, az „autonómia” kifejezést ott is gondosan kerülik a hivatalos iratok. Ha az imént vázolt nyelvhasználati rendszer „szintjeit” egyféle fokozatosságot érvényesítő jogi „skálának” tekintjük, megállapíthatjuk, hogy az 1989 után kialakuló új közép-európai demokráciák még jócskán elmaradnak a jogérvényesítés európai normái mögött. Vannak országok, amelyek ma talán jobb helyezést kaphatnak, ilyenek Szlovénia, amely talán a legtöbbet adta a maga kisebbségi polgárainak (legalábbis az őshonos magyaroknak és olaszoknak), Horvátország, amely a balkáni háború lezárása után számottevő kisebbségi nyelvi jogokat helyezett kilátásba, elsősorban a szerbek számára, Szerbia, amely az imént mondottak szerint bizonyos önkormányzatot ad a vajdasági magyarságnak és Románia, amely az Iliescu-rend- szer (és különösen a Ceau§escu-féle rémuralom) gyakorlatához képest jóval liberálisabb kisebbségpolitikát kíván folytatni. Más országok, elsősorban Szlovákia, másodsorban Ukrajna viszont szűkítették a korábbi kisebbségi nyelvhasználati jogokat, és különösen a pozsonyi kormány tart ott, hogy igen radikálisan felszámolja a magyar kisebbség anyanyelvhasználatát. Ilyen módon a szlovákiai helyzet az előbbiekben leírt „ötfokú skála” második fokozatán helyezkedik el, amely már igen radikális etnokratikus diktatúrát jelent. Az utóbbi évtizedek demokratikus változásai valójában nem hoztak igazi áttörést és megnyugtató eredményeket a közép-európai régió nemzeti kisebbségei (és közöttük a hárommillió magyar) számára. Ennek ellenére vannak biztató jelek is, így mindenekelőtt az európai integráció szinte minden országban megmutatkozó igénye, emellett a határok menti kisrégiók gazdasági integrációjának kétségtelenül előre haladó folyamata. Közép-Európa történetének soron következő nagy feladata valószínűleg az lesz, hogy mindenütt le kell bontani az etnokratikus államrendszereket, és meg kell erősíteni az európai integrációs fejlődést. Végül a magyar nyelv harmadik nagy köre a nemrég még emigrációban élő magyar közösségeket fogja át. Ennek a szórványmagyarságnak a közösségeiben is nagyjából 1 millió - 1,2 millió ember él, és erősen túlzottak azok a vélemények, amelyek szerint csupán az Egyesült Államokban 1,7 millió magyarral lehet számolni, a valóságban ennek a számnak jóval kevesebb mint a fele (600-700 ezer) vagy méginkább egytizede lehet a hiteles adat. A magyar származású amerikaiak száma valóban igen magas, ebben a tekintetben az 1,7 millós adat valószínűnek tetszik, ezeknek nagy része azonban már egyáltalán nem beszéli őseinek nyelvét, és nem érez közösséget a magyar kultúrával:
