Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Pomogáts Béla: A nyelvstratégiától a kulturális stratégiáig
6 Pomogáts Béla országban kisebbségi egyetemek is működnek, így igazán figyelemreméltó az, hogy Finnországban (Turku, svéd nevén Abo városában) létezik önálló svéd egyetem, noha az ország népességének csak 6,4 százaléka tartozik a svéd kisebbséghez. A Kárpát-medencében élő magyarok helyzete ebben a tekintetben általában nem felel meg az európai normáknak: a Trianon óta eltelt nyolcvan esztendő alatt valójában mindig nyelvi háború folyt ellenük. Erről a nyelvi háborúról és elnyomásról 1930-ban Kosztolányi Dezső a következőképpen beszélt: „Egyelőre még derengeni se látjuk azt a várva várt szellemet, mely csak annyira is egybefogná az emberiséget, mint a középkor vagy a reneszánsz. Nem látjuk azt az új világot sem, mely a háború véréből és romjaiból keletkeznék. Csak újabb vért és újabb romokat látunk, újabb lélektiprásokat, anyanyelvek üldözését, iskolák önkényes betiltását, hírlapok elkobzását, színészek kibotozását, a lelkiismereti és gondolati szabadság ellen való újabb és újabb merényleteket.” A kisebbségi magyarság nyelvhasználata, illetve az ezt megalapozó jogi és politikai normák korántsem egységesek a Kárpát-medencén belül. A kommunista korszakban talán egyedül Jugoszlávia volt az az ország, amely a maga titóista „psze- udo-demokráciájának” a rendszerén belül igyekezett a nyelvi jogokat kiterjeszteni és ezzel a nem szláv kisebbségeket megbékíteni, de Romániában, Csehszlovákiában és leginkább a Szovjetunió által a második világháború végén bekebelezett Kárpátalján kíméletlen és türelmetlen kisebbségellenes nyelvi diktatúra irányította az eseményeket. Mindez azóta nagymértékben megváltozott, Romániában bizonyos kisebbségpolitikai engedékenység tapasztalható (köszönhető ez a magyar párt kormányzati szerepvállalásának is), Kárpátalján váltakozó kisebbségpolitikai stratégiákkal találkozunk, Szlovákiában az utóbbi években egy türelmetlen és arrogáns nacionalizmus érvényesült (ez talán valamennyire változni fog a nacionalista pártok választási veresége és az új: a kisebbségpolitikában is demokratikus átalakításra készülő kormányzat szándéka szerint, ámbár a szélsőségesen antidemokratikus nyelvtörvény továbbra is érvényben maradt), Szerbiában viszont mintha ismét a belátás demokratikus stratégiája venné át a szerepet. A kisebbségi jogokat, közelebbről a kisebbségi anyanyelvhasználati jogokat valójában egy többszintű rendszerben képzelhetjük el, ez a rendszer a minimális jogérvényesítés igen alacsony szintje és az európai jogelveknek megfelelő kollektív autonómiák magas szintje között több lépcsőt is mutat. Az első és leginkább kezdetleges anyanyelvhasználatot a családi (rokonsági) nyelvhasználat jelenti: ezt még a legelvakultabb és legembertelenebb etnokratikus parancsuralmak is csak ritkán szokták megakadályozni. Az otthoni, családi nyelvhasználat a legszentebb emberi jogok közé tartozik, és a család elemi joga eldönteni azt, hogy otthon milyen nyelven beszél. Ez a családi nyelvhasználati jog azonban a legkevésbé sem azonos az anyanyelv használatához fűződő joggal, minthogy a családban csupán a nyelv egy szükebb köre érvényesülhet, és megfelelő műveltség nélkül - amelyet természetesen a családi élet szükebb világában nem lehet megszerezni - az anyanyelv elsatnyul,
