Irodalmi Szemle, 2009

2009/10 - JUBILÁNSOK - Horea Garbea tárcái - Lordok és bojárok, Nosztalgia, avagy..., A kormány ellenében!, Romgol, Nosztalgia, A Toyota mosolya, Prostitúció és dörzsöltség (Balázs Boróka fordításai)

Horea Garbea tárcái

67

duruzsolt egymásnak kedvesen, dallamos, de számomra érthetetlen török nyelven.

Lám, gondoltam magamban, a mi koszos városunk is kezd hasonlítani, legalább a kozmopolitizmus tekintetében, Párizshoz és Londonhoz. Soknyelvű metropolisz.

Az egyetemességre való törekvés, jellemző a románokra is, és nem a legműveletlenebbekre, amikor írásban és szóban „romgoiul” nyilvánulnak meg. Ekképp nevezek egy furcsa nyelvet, amely a belváros felől terjed a külvárosi negyedek felé, valamint a televízióból a nézők felé. Szabályai egyszerűek. A romgol megőrizte a román nyelvtani szerkezeteket, de a főnevek nagyrészét az amerikai angolból veszi. Főleg az informatikai és gazdasági szaknyelvből származóknak, nem használják a román megfelelőjét, bár létezik: floppy, leasing, crash, chips. Esetenként, románosra pallérozzák: chips-chipsuri-chipsurilor. Olyan kifejezések, amelyeknek meglenne a román megfelelője, mégis angolul használatosak: workshop és nem műhely, car-wash és nem autómosó, ass-hole és nem..., de menjünk tovább. Azokat a szavakat, amelyek nem angol eredetűek, főleg latin nyelvűek, az angol kiejtési szabályok szerint ejtik. így járt a C.V. (curriculum vitae, amit szi-vi- nek ejtenek), a sui-generis, penis. A román káromkodások helyét is átvették, az egyszavas, angol nyelvűek.

Én a legkevésbé sem vagyok ódivatú. Mégis, azt hiszem, a romgol használatának rejtett lélektani jelentése van: unifonnizálják a nyelvet, olyan személyek érdekében, akik képtelenek anyanyelvűket helyesen és választékosán használni. Ok azok, akik „lecsípik” a végződéseket és hangsúlyokat beszéd vagy írás közben, nehogy butának tűnjenek azokkal szemben, akik helyesen használják a nyelvet. A romgol egy orwelli „új nyelv”, a hitványság és erkölcsi romlás hullámával önkényesen érkezőké, az „átmenet” útján.

Nosztalgia

Általában, amikor azt hallani, hogy vannak, akik nosztalgiával gondolnak a kommunista rendszerre, a jelenlévők rosszallóan összerázkódnak, mi több, teljesen megdöbbennek. Érthetetlen dolog! Mit lehet sajnálni? Eltekintve a kommunizmus nagyhatalmú, de kevés számú egykori haszonélvezőjétől, akik iskola, ész és érdem hiányában is elérhettek mindent, amire vágytak, a többiek mit sirathatnának? A hideget, a mindenható propagandát, az éhezést, a sorban állást? Normálisnak tűnik az effajta nosztalgia miatti döbbenet.

Mégis, valahogy mélyebben, leplezettebben, mondhatnám úgy is, hogy finomabban, sokkal többen fájlalják a totalitarizmust - és nemcsak tudatlanok. Megvédte őket. Sokkal könnyebb volt szidni a propagandát, amivel minden újság tele volt, mint ma egyébbel pótolni. Egyszerűbb volt lázadozni, hogy nem azt közölhetsz, amit szeretnél, mint ma bármit is közölni. Kényelmesebb volt azon