Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - Tóth László: Amit a kultúra mondat velünk Vonások a hatvanéves Kulcsár Ferenc arcképéhez
18 JUBILÁNSOK Varga Imre is, persze a lírai házinéni tudta és hozzájárulása nélkül), kerouaci csavargásaink, bennem él a pozsonyi Korzó Színházban közösen látott, s ránk a reve- láció erejével ható Godot-ra várva élménye (odakint a városban szinte még föl sem szállt a testvéri tankok füstje), felvillannak előttem ifjú titánkénti közös fellépéseink (Dunaszerdahelyen, Nyitrán, másutt), színészkedéseink, Pozsony belvárosi hü- lyüléseink vagy kéméndi Garam-parti heppeningjeink (á la Nagyítás, ugye); bennem él beat-korszakunk; nem feledtem, ahogy egymás elől kapkodtuk-lopkodtuk el a lányokat (néha egymástól is), olykor meg a lányok minket; egymással versengve faltuk-habzsoltuk a világot, az újabbnál újabb ismereteket; könyvekkel-olvasniva- lókkal árasztottuk el egymást; nem tudni már, melyikünk hozakodott elő először az egzisztencializmussal, a beat-költészettel, a primitív törzsek kultúrájával, a zennel és a távol keleti filozófiákkal, Peter Handke Önbecsmérlésévé 1 - melyet Kulcsár Ferivel, Varga Imrével a József Attila Ifjúsági Klub színpadára is föltelepítettünk, s azt a szinpad Peter Brook-i üres terében az oldalfüggöny mögé, tehát egyfajta láthatatlanságba húzódó Kulcsár Ferenc és Mist Klára hangjával el is játszattunk-, a cseh és lengyel költőkkel (Kulcsár a németekre is figyelt), Tolnai Ottóék újvidéki Új Symposionával (ha jól tudom, Tolnai Sirálymellcsont)áró\ Varga Imre is, Kulcsár is írt - de a kötetet mindkettőjüknek én adtam kölcsön, bár Tőzsér úgy emlékszik, hogy ő), kézről kézre járt köztünk - elsősorban Cselényi László révén - Papp Tiborék párizsi Magyar Műhelye, árgus szemmel lestük a bukaresti Szilágyi Domokos költészetének mikro- és makro kozmoszát... és végeérhetetlen a sorolni- való. De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy már akkor megsejtettünk valamit abból, hogy a világ egy, abból, hogy a létező és a létezőn túli, a tárgyiasult és a transzcendens világok együtt adnak hátteret/közeget az emberi létnek, abból, hogy mi már nem valamely, többé-kevésbé behatárolható kultúra - hanem határtalan kultúrák gyermekei vagyunk. Vagy ahogy Kulcsár összegzi a kereken három és fél évtizeddel későbbi Bálám szamarának A genezis aranya cimű szövegében: „Ú- ton vagyunk. És micsoda úton! A másság egyazon útján.” Miként tele vannak a világgal, játékossággal, lendülettel, tomboló mozgékonysággal Kulcsár ekkor irt versei is; lázas sietséggel tanulja el mindenkitől mindazt - egyszerre abszorbeálva magába, hogy csak egy-két példát említsek, Whitmann együttes természet és én-látását, Füst Milán hömpölygő biblikusságát, az apollinaire-i dallam- s képjátékokat -, ami bennük ő, illetve az övé is lehet („.. .minden teremtett dolog bennem van, és minden teremtett dologban én is benne vagyok” - leplezi le önmagát egy jóval későbbi interjújában). De nemcsak az izmusok és az avantgárd poétikák szele érinti meg őt, hanem magukba rántják a legkülönfélébb filozófiák és mitológiák, feltárulnak előtte a magyar nyelv és műveltség legmélyebb rétegei, misztikusok és misztikák bűvkörébe kerül, s már ekkor felsejlenek, bár még nem látszanak teljes egyértelműségükben istenhitének, vallásosságának legelső jelei.
