Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - Csehy Zoltán: Orpheusz teste (A mitológiai referencialitás szerepe Kovács András Ferenc kavafiszi versében)
2 Csehy Zoltán Orpheusz teste (A mitológiai referenciáiitás szerepe Kovács András Ferenc kavafiszi versében) A halál, a művészet és a szerelem az Orpheusz-narratívákban afféle sematikus problémaháromszöget alkot, mely minden elem szabad kombinációját (pl.a szerelem halála, a halál szerelme, a művészet halála, a halál művészete) és helyettesíthetőségét (pl. a szerelem / a művészet a halálon nyert diadal) lehetővé teszi, ami törvényszerűen túlmutat a puszta retorikai megfogalmazás mindenkori bravúrjain, és magára a létezés lényegére kérdez rá.' Orpheusz mítosza mágikus erejű, aki Orpheuszról beszél, az a mindenkori létszorongatottság kulcsproblémáiról kénytelen szólni egy olyan eszközzel, mely a szabad szólás eszköze, azaz maga a nyelv, mely eredendő bizonytalansága és sokértelműsége miatt behatárolja a mondanivaló értelemlehetőségeit. A nyelv csak egyik aspektusa Orpheusz énekének, a nyelvet zenével és játékkal kell egybekapcsolni, hogy harmóniateremtő ereje egyértelmű legyen. A thrák dalnok történetének varázsa mit sem vesztett vonzerejéből: több vaskos kötet sem lenne elegendő feldolgozni modem hatástörténetét.2 A huszadik századi magyar irodalomban elég Weöres Sándor eredendően rilkei fogantatású szövegeit vagy Tolnai Ottó korszakos jelentőségű vidéki Orpheuszát megidézni, illetve Balia Zsófia és Beney Zsuzsa költeményeit, de említhetnénk egészen friss példát a közelmúltból is, nevezetesen Orcsik Roland Pornó Eurydice című versciklusát. írásomban ezúttal Kovács András Ferenc Kavafisz maszkjában megalkotott Orpheusz című költeményének egy lehetséges olvasatát szeretném elkészíteni.3 Kavafisz költészetének egyik markáns jellemzője, hogy verseinek feszültsége egy kiélezett dichotómia erőterében vibrál, legyen az a határhelyzetekben cselekvésre ösztökélt létszorongatottság kifejeződése vagy épp a puszta egzotikus létezés kiváltságából adódó konfliktus. Kovács András Ferenc Orpheusz című költeménye erre a kavafiszi alapsémára írt variáció, mely szinte a végletekig fokozza magát a felismert alapelvet: Himerosz, az egyik utolsó pogány költő titkos eposzt ír Orpheuszról, akit éppúgy szaggattak szét a trák nők, mint ahogy őt magát a fanatizált keresztények.4 Az eposz tárgya gyakorlatilag az eposz főhősével való azonosulás mellett eleven életté válik, megélt valósággá, anyagiságot teremt, azaz először visszafordítja a szokásos sémát: a fikció válik valósággá, és nem a valóság fikcióvá, majd a szemtanú, a narrátor helyreállítja azt. Orpheusz halála ráadásul nemcsak
