Irodalmi Szemle, 2009

2009/9 - Napló

95 NAPLÓ maStiBifm BnHnHkifiB 37. TOKAJI ÍRÓTÁBOR Elő nyelv, élő irodalom — Hagyomány és kihívások címmel augusztus 12-én kezdődött és 14-ig tartott a 37. Tokaji írótábor, amelynek résztvevői Kazinczy Ferencről is meg­emlékeztek. Mintegy kétszáz szakmai érdeklődő: írók, költők, esztéták, irodalomtörté­nészek vettek részt augusztus 12. és 14. között a 37. Tokaji írótáborban. A tanácskozá­soknak és a kiállításoknak hagyományosan idén is Tokaj adott otthont, ám alkalmi hely­színe is volt a rendezvénynek, ugyanis Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából Széphalomban vendégeskedtek a tábor programjai. Az írótábor címe utalt a rendezvény fő témájára is, amely idén - a magyar nyelv évében - maga a magyar nyelv. Ennek megfelelően a szakemberek a nyelv általános helyzetéről, sorsáról, megújításá­ról is tanácskoztak. Magyar írók és irodalmárok a megnyitó napján e témában plenáris ülésen vehettek részt, majd munkacsoportokban vitatták meg a nyelvőrzés, nyelvújí­tás kérdéseit. (Litera) KERTÉSZ IMRE KAPTA A JEAN AMERY-DÍ JAT Kertész Imre Nobel-díjas magyar író kapta idén esszéírói munkásságáért a Jean Ame- ry-díjat - közölte augusztus elején a Klett-Cotta Kiadó Stuttgartban. Esszéiben a 79 éves író szenvedélyesen védelmezi az emberiség szabadságát. „Kertész eszszéírói munkás­sága annak a felvilágosult gondolkodásnak a híve, amely leszűrte a fasizmus és a kom­munizmus barbárságainak tanulságait” - indokolta döntését az irodalomtudósokból és kritikusokból álló zsűri. A 12 ezer euróval járó díjat kétévente adják át a frankfurti könyv­vásáron. (MTI) EMLÉKTÁBLA KULCSÁR TIBORNAK A perbenyiki falunapok rendezvényén augusztus 23-án került sor Kulcsár Tibor emlék­táblájának felavatására az egykori tanítói lak falán, ahol a költő szüleivel lakott. Az emléktábla-avatást megelőzően a helyi kultúrházban emlékműsorral emlékeztek a köl­tő életművére. ARANY OPUS DÍJ A Szlovákiai Magyar írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők számára. A pályázatot az SZMÍT által több éven keresztül sikeresen meghirdetett az „Év Irodalmi Alkotása Pályázat” folytatásaként, annak követőjeként hirdették meg. A pályázat címének megváltoztatásával az SZMÍT által alapított új irodalmi folyóirat,

Next

/
Thumbnails
Contents