Irodalmi Szemle, 2009

2009/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Szavak a borostyánkőben (Győrfy Ákos Nem mozdul című kötetéről)

KÖNYVRŐL. KÖNYVRE

69

Szavak a borostyánkőben

(Györffy Ákos Nem mozdul cimü kötetéről)

„Miközben mindennapi életünkben a szavakat használjuk, elfeledkezünk arról, hogy azok ősi, öröklétű történetek fragmentumai, és mi, barbárok módjára, istenszobrok cserepeiből építünk hajlékot magunknak' — írja Bruno Schulz A valóság mitizálása című esszéjében, hozzátéve, hogy a szó és az értelem régi kötelékeinek feltárását, a szónak „az anyasejthez való vonzódását, állandóan visszatérő vágyakozását, őshazája iránti sóvárgását nevezzük költészetnek”. Györffy Ákos - vagy legalábbis a Teknős alakja volt című versben beszélő fél szemére vak gondnok - szerint „mindegyik szó ima”, „csak valahogy elsüllyedt, kirohadt belőlük az, amitől ima lehetne / még máma is mindegyik”, olyan módon, ahogy az üres teknőspáncél alakja is emlékeztet a teknősre, „csak hát az már mégse teknős”. Györffy első két verseskötetében, majd az azokat leleményesen ötvöző és folytató harmadik, Nem mozdul című harmadikban elszántan kutatja a szavak „őshazáját”, s azt főként az én és a táj kapcsolatának elmélyült elemzésén keresztül próbálja feltárni. Jelszava: „Lehet-e, hogy valaki inkább már táj” {Táj, 59.). Ez a hipotézis vezet el különféle léptékű felismerésekig, melyek tulajdonképpen a szabad szemmel is látható, ám ritkán felismert szépségeket mutatják be egy olyan költészet nyelvén, amely formailag egyszerű eszköztárral dolgozik, mégis nagyon sokféleképpen és hatásosan variálható.

A Nem mozdul című kötet nagyobb részt a szerző előző könyveinek át- és továbbirásából jött létre, illetve agyafúrt szerkesztési trükkök eredményeként, amelyeket azonban az előző köteteket nem ismerő vagy éppen csak nem eléggé szemfüles olvasó nem kell hogy kiszúrjon. Ezeket a vonatkozásokat Györffy kritikusai, lévén szó egy immár kétéves kiadványról, már alaposan körbejárták, ezért jelen szövegben nem bonyolódnék ilyen jellegű kérdésekbe. Ezt lehetővé teszi az a tény is, hogy a Nem mozdul önmagában is teljességében megállja a helyét. Amint a kötet címe is mutatja, a szerző minden kertelés nélkül kérdez rá a mozgás ősi filozófiai problémájára, s nem átall kapásból, már a címben dacolni Hérakleitosz tételével. A Györffy eszmevilágához meglehetősen közel álló Krasznahorkai László (Györffy az Ott lett vége cimü versét ajánlja neki a tárgyalt kötetben) kezdi hasonlóképpen legutóbbi, Seiobo járt odalent című kötetét, melynek nyitó elbeszélésében egy tökéletesen mozdulatlanná merevedett, a körülötte száguldó világgal konokul ellenkező óriáskócsag alakja indítja el a hosszú-hosszú körmondatok láncolatát. Györffy időfelfogását (és mozdulatlanság-felfogását) legszemléletesebben talán a Méz című versben (48.) mutathatjuk ki, amelyben látványosan állítja szembe a természet megállíthatatlan folyamatait az öröklét képeivel. A versben a haladást, folyamatosságot, változást jelző szavak (erjedés, fáradó, lassul, égetnek) a megtorpanásra, mozdulatlanságra utaló szavakkal és