Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Elmosódott torzulások (Krusovszky Dénes Elromlani milyen című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Elmosódott torzulások (Krusovszky Dénes Elromlani milyen című kötetéről) Egyszerű elemekből, könnyedén építkezik Krusovszky Dénes az idei könyvhétre megjelent Elromlani milyen című verseskötetében, az eredmény azonban mégis összetett és kellőképpen súlyos. Hogy ne legyen túlsúlyos, azaz megmaradjon a szükséges arányokon belül, arról a némiképp romlott, elhasznált, szikár, fáradt nyelv lezser, ám minden drámaiságtól korántsem mentes zörgése-kattogása gondoskodik, illetve az a gyakran szürrealizmusba vagy éppen groteszkbe hajló asz- szociációs rendszer, amely könnyen felismerhetővé teszi a Krusovszky-verseket. „Nem logika, hanem elszántság szerint” - olvashatjuk a Szabálytalan részek című költeményben (11.) a képek összeillesztéséről, s ez a motivációs bázis fontos kiindulópontja lehet a szerző szövegvilágának megismeréséhez. Ez a bizonyos elszántság a fáradhatatlan kutatásban, önfelmérésben mutatkozik meg leginkább, illetve a - gyakran természeti - környezet iránti nyitottságban, s a leghangsúlyosabban a Talán kiderül valami cimü versben jelenik meg, amely szövegre a kötet borítóján látható kép is utal: egy alámerülő test, némi rozsdásan derengő fény odafentről, idelent sötétség: a felfedezés, a megismerés kényszere, élménye, kudarca (a borítóterv kalligramos kiadvány lévén természetesen Hrapka Tibor munkája, aki ezúttal sem okoz csalódást). A szerző hat ciklusra osztotta ezt a láthatóan nagyon szigorú következetességgel szerkesztett kötetet, az egyes ciklusokban más-más formákkal kísérletezik, de az alaphang a maga szorongásosságával mindenütt megmarad. Nyomasztó hangulat: üresség, köd, gyenge lámpafény. A motívumok vissza-vissza- témek, a köd olykor ondószerüen gomolyog (Mi lép elő, 68.), máskor áthatolhatatlan akadályként jelenik meg [(6.), Képeslapok vissza c. ciklus, 46.]. A köd, a ragacsosság, a „sötét eső” határozza meg a versek depresszív hangját, illetve a mindenhol jelenlévő lassúság, amire Bán Zoltán András is utal a Litera.hu-n megjelent kritikájában: lassú bőr, lassú idegesség, lassú mozgás, lassú fény, lassú ereszkedés, lassú oldódás. A lassúság azonban nem jelent vontatottságot, a szerző kiváló érzékkel tartja meg a tempót végig a kötetben. A lassúság inkább valamiféle el- mosódottságot feltételez, a határok bizonytalanságát, ahogy erre az egyik ciklus címe is utal: Egy bizonytalan határon túl. S ezek a bizonyos elmosódó határvonalak a külső és a belső világ találkozását és vegyülését, egymásba oldódását jelentik:
