Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Gál sándor: A rák évada (vers)
A rák évada 9 36 a diófák törzsén az éjszakai hólepel északi szél sodrás éke minden ágmozdulás a távolság árnyát veti a gyökerek feletti térre itt állok e kettősségben földi és égi magányban nem tudom meddig ér ez az alkonyat az ágak magasából hullnak rám február csillagai a visszatért szavak mögül 37 itt vagyok újra itt a széljárta síkon ahol a varjak násza készülődik lebegön a nyárfák felett és látom ahogy a vizek mind megsokasodnak s a kikelet áradását az ibolyák kék ideje köszönti tudván tudom hogy ez a való már idöhaladék s a tavaszi vizek e tudást sodorják a tenger végtelen nyugalma felé 38 magas az ég ma nyugodt és fenséges egykor az óceán felett láttam ilyennek zengett felettem üvegharang-buráj a lábam előtt pedig a hullámok ölelgették az arany fövenyt szép és egyben félelmetes emlék az örök jelen része akár az elérkező éjszaka amelybe a csillagokat megölték a város fényei
