Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Pomogáts Béla: Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? (esszé)
Kettős kötődésben 7 lentékeny gazdasági, diplomáciai és kulturális sikereket könyvelhetett el, s érezhető módon javultak Budapest és Belgrád kapcsolatai is. Ekkor ejtette hatalmába a közép-európai értelmiséget, de a nyugati intelligenciát is, az „emberarcú szocializmus” illúziója, amely azután augusztus végén, a „prágai tavasz” elfojtása után igen gyorsan foszlányaira szakadt. Ezekben a napokban (pontosan 1968. március végén-április elején) született meg Fábry Zoltán A magyar kisebbség nyomorúsága és nagysága című írói vallomása, amely a korábbi nagyszerű történelmi beszámolóhoz, az 1946-ban készült A vádlott megszólal című íráshoz hasonlóan, most már annak mintegy „ellenpárjaként” adott számot a felvidéki magyarság megpróbáltatásairól, egyszersmind megszólaltatta ennek a nehéz próbákon átjutott nemzeti közösségnek a reményeit és kifejezésre juttatta emberi méltóságát és önérzetét. „Mi - olvasom Fábry írását - nem kérünk, mi nem követelünk. Mi vagyunk! És létünknél többek vagyunk. Nekünk itt történelmi szerep jutott: a mércéé, a regulátore, a mementóé. Olcsó dolog lenne ezt a mércét egyszerűen kidobni vagy átmázolni, a mementót - a lelkiismeretet - elhallgattatni. Tőlünk szabadulni: a valóságtól és az emberségtől való elfordulást, a felelőtlenséget jelenti. Egyszer már megpróbálták. Ha másodszor is megkísérlik, önmagukat leplezik le visszamenően, mert e bűn neve: fasizmus, mely nem más, mint a kizárólagosság és tekintetnélküliség sovinizmusa.” A hatvannyolcas esztendő — nem csak Szlovákiában, de Erdélyben és természetesen Magyarországon is - a nagy remények (és rövidesen a nagy csalódások) időszaka volt. A magyar irodalmi életben igen jelentékeny viták zajlottak ebben az időben, olyan kérdésekről, amelyeknek tisztázása már hosszú idők óta esedékes volt, így 1968-ban igen élénk eszmecsere zajlott le a művészetek úgynevezett „pártirányításáról”, ez a vita enyhíteni kívánta azt a feltétel nélküli kiszolgáltatottságot, amelyet a művészeteknek kellett elszenvedniök a számos esetben teljesen műveletlen és hozzá nem értő pártfunkcionáriusok gyámkodása miatt, ugyancsak jelentősége volt annak az 1967-1968-ban lezajlott vitának, amelyet az irodalom úgymond, „közérthetőségéről” rendeztek, ez a vita természetesen az irodalmi mo- dernítás lehetőségeit mérte fel, vagy annak az ugyancsak 1967-1968-ban rendezett vitának, amely az abszurd és a groteszk fogalmaink tisztázását vállalta magára, és ennyiben szintén az irodalmi modernitás értelme és lehetősége körül zajlott. Tulajdonképpen ezeknek a tisztázó eszmecseréknek a körébe tartozott a határokon élő magyar irodalmakról kialakult polémia is, talán azzal a lényeges különbséggel, hogy ezúttal nemcsak szükebb értelemben felfogható „irodalmi vitáról”, hanem elsőrendűen „nemzctpolitikai” kérdések megvitatásáról volt szó. A határokon túl kifejlődött kisebbségi magyar irodalmak ügye ugyanis természetes módon érintette azt a kérdéskört, amely a trianoni széttagoltságban élő nemzeti közösség és kultúra mibenlétének és a lehetséges szellemi egység helyreállításának a problémáit ölelte fel.
