Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly: Kényszermunka, deportálás, ki- és betelepítés (Bori község kálváriája)

80

Múlt és emlékezet

CSÁKY KÁROLY

Kényszermunka, deportálás, kitelepítés

(Bori község kálváriája)

A felvidéki magyarság legszomorúbb sorsfordulója a második világháborút követő korszak volt. Igaz, a háborúk borzalmai sem voltak fájdalommentesek és veszteségnélküliek, hisz életeket ontott ki a vad embertelenség; férfiak ezrei váltak nyomorékká, családok tucatja csonkult meg stb. 1945 után ezért valami mást reméltek tájainkon is az emberek. A fegyverek elhallgatását mégis az újabb fájdalom és a reménytelenség követte. A kiszolgáltatottság és a jogfosztottság, a háborús bűnösséggel való kollektiv megbélyegzés és a vádlottak néma szerepe, az otthonokból való kiűzetés és a földönfutóvá válás. Nem volt ez másképp a Lévához közeli Boriban, a nyelvhatáron települt egykori Hont megyei kisnemesi eredetű, zömmel református és magyar lakosságú faluban sem.

1946-ban több magyar nemzetiségű polgárt Csehországba hurcoltak. Legtöbbjüket kényszermunkára vitték: fiatalokat és idősebbeket egyaránt. A boriak Csehországba hurcolásának eseményeit igy idézte Zlatnerné Horváth Berta (1924): „A csendőrök a falu népét hármas sorba állították. »Ha magyarok vagytok, szenvedjetek!« ” — mondták. 80 bori ember volt ott a Dálnoky-udvarban. Vitték őket a vonathoz Lévára. Kezdték énekelni, hogy Nyitva van a százados úr ablaka. Mikor Csánkra értek, elkezdték a 35. zsoltárt énekelni. Nem családok voltak. Legöregebb testvérem, Balázs is ott volt. Édesanyám testvére, Nagy János meg első unokatestvére, Nagy Géza is. Aztán Jakubik Lajos meg Dalmady Ernő. O még él ott a Szárításban. Ezek mentek Berounba egy gazdához. Az én testvéremet egy cseh gazda elvitte magához. Miskolcon vöt katona a gazda a front alatt. Karácsony előtt jöttek haza. Szökdöstek is haza. Huszár Gyuláékot kivitték mind. 54 karácsonyán hozták haza halva. Vonatszerencsétlenség történt. ” Huszár Gyula valóban Cseh-országban hunyt el. O hosszabb ideig kint maradt, a családja hazajött. A családtagokat látogatta volna meg, pontosan 1953 karácsonyán, amikor vonatbaleset következtékben meghalt. Sírja ma a községi temetőben látható. A fekete márvány obeliszken többek közt ez olvasható: „Itt nyugszik az Úrban/ HUSZAR GYULA / élt 41 évet/ 1953. dec. 24./ vasúti szerencsétlenség áldozata. ”

Nagy Béláné Horváth Aranka is emlékezett arra, mikor a faluban megállt a halottaskocsi 1953 karácsonyán, s az elhunyt kitelepített, Huszár Gyulát hozta haza. A további kitelepítettek közül ő Farkas Gyulát, Horváth Balázst és Nagy Bélát említette.