Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Helyünk a világban - Jakab István: A „szlovák demokrácia” a szlovákiai kisebbségi politika tükrében (elemzés)
68 Jakab István rek [szavazások] érvényesítésétől is eltekintettek, nehogy csalódást okozzanak az egyházban kisebbségben levő szlovák testvéreiknek.) A Beneš-dekrétumok érvényességének megerősítése De nemcsak a jövőt meghatározó intézkedések tervezésekor és szervezésekor érvényesültek és érvényesülnek az efféle soviniszta célokkal kiagyalt szempontok, hanem a múlt terhes gondjainak rendezésében is. A hírhedt és rossz emlékű, a szlovákiai magyarokat háborús bűnösöknek nyilvánító Beneš-dekrétumok semmissé nyilvánításáról, illetve az ezek hatása következtében elszenvedett megpróbáltatások jóvátételéről hallani sem akarnak még az ország legilletékesebb politikusai sem. Mintha a Beneš-dekrétumok alapján minden esetben ártatlan, sőt háborús áldozatoknak tekinthető szlovákok büntettek volna annak idején valóban háborús bűnös magyarokat, akik - mint azt oly gyakran hallottuk - szétverték az első Csehszlovák Köztársaságot. De amíg a felvidéki magyarok segítettek Hitlernek felszámolni a köztársaságot, vajon mit csináltak a szlovákok? A történelmi valóság nem azt bizonyítja, hogy ők megpróbálták azt védeni, vagy legalább keseregtek volna miatta. A magyar lakosságú déli részt csak 1938 novemberében csatolták (vissza) Magyarországhoz, de a szlovákok Tiso vezetésével már 1938. október 6-án kikiáltották Zsolnán Szlovákia autonómiáját. 1939. március 9-én Szlovákiában zavargások törtek ki a csehekkel való közösködés ellen, amelynek elfojtására a prágai központi kormány csendőröket és katonákat vezényelt ki. Később Hitler nyomására a központi kormány beszüntette a rendcsinálást, majd Tiso - Szlovákiával együtt - Hitler „védő karjaiba” omlott. Látszólag e terület persze önálló állam lett Szlovák Állam néven. De arról is a történelem szól, nem a fáma, hogy Szlovákia is részt vett Hitler oldalán a Szovjetunió elleni háborúban. S a zsidókat Szlovákiából nemcsak deportálták, hanem a Szlovák Állam fejpénzt is fizetett Hitlernek az elhurcolásukért. Joggal tehető fel tehát a kérdés: miért voltak bünösebbek a felvidéki magyarok, mint a szlovákok? Nem titok az sem, miért lett Szlovákia győztes, Magyarország pedig vesztes állam a háborúban. Azért, mert a jaltai egyezmény alapján a békét diktáló nagyhatalmak vissza akarták állítani a háború előtti országhatárokat. Csehszlovákiát is újra meg kellett alakítani. Hogy festett volna a második Csehszlovák Köztársaság a háborús áldozatnak tekinthető Csehországgal és a háborús bűnös, tehát „szalonképtelen” Szlovákiával. Inkább szemet hunyt minden illetékes az ügy érdekében. (Még a csehek is hajlandók voltak feledni a múltat a sokat ígérő jövő érdekében.) Szlovák részről persze - hogy önérzetük egyensúlya némileg helyrebillenjen - sokszor hallottuk: Szlovákia a szlovák nemzeti felkeléssel vezekelte le háborús bűnét. Később - a „konszolidáció” éveiben - módosult ugyan ez az állítás: éppen a felkelés egykori túlértékelői jelentették ki bűntudattal, hogy Szlovákiából a szovjet hadsereg űzte ki a fasiszta németeket, nem a felkelők. Arra meg mi, idősebbek is emlékszünk, hogy Tiso elnök többször is kitüntette a német katonákat a partizánok elleni harcban elért eredményeikért. (Dokumentum
