Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (1) (lírai jegyzetek)
60 Gál Sándor * * * Lassan elfelejtek írni, a kezem, az ujjaim nem engedelmeskednek. De ennek nincs semmi gyakorlati jelentősége. Vagy el tudom olvasni később, amit ide körmötök, vagy elvész az egész. Az elmúlt hét eleje javulást jelzett, de tegnaptól megint csak kínlódom. A fizikai gyengeség nem oldódik, nem javul. Holott arra volna a legnagyobb szükségem. Igyekszem, de az eredmény alig érzékelhető. Végleg kiköltöztünk Kassáról. Sándor szerint „végleg gyüttmentek lettünk”. Ez a „seholsincs-otthon!” És ez valóban igy igaz. Egyébként ma lettem hetvenegy éves. * * * Egész nap a könyvtár pakolása - nem rendezése —, mert arra nincs sem erő, sem idő. Azt hiszem, hogy ez a könyv-fal a világ legszebb tapétája. Ami a döbbenet: ezt az egész könyvhalmazt szinte az utolsó darabig elolvastam. Hasznomra-e, nem tudom megmondani. Holnap a kazánházban is összeszerelik a polcot, oda a folyóiratok mázsái kerülnek. Csak mellékesen: azok zömét is átolvastam. És még ma is szeretek olvasni! Csak egyetlen kérdés marad: mi lesz ezzel a sajátságos kinccsel? Túl ezen: egész nap — kisebb pihenőkkel - képes voltam dolgozni. Fáradt vagyok, de a fáradtság nem betegség. * * * Több mint egy hónapja nem írtam egy sort se, így az életemből is kimaradt eny- nyi idő. Nehéz, kínlódva leélt hónap! S igy leírni még ma sem egyszerű. Az ünnepek alatt itt voltak Évusék, csodálatos volt, de egyben nehéz napok követték egymást. Tegnap magunkra maradtunk, üres lett a ház az unokák nélkül, csend van, s nyugalom. Kint nagy a hideg, délután -10 fokot jelzett a hőmérő, így hosszabb időre ki se merek menni, mert elfogyott rólam a hideg ellen védő zsir- és izomréteg. Lassan mozgó csontvázzá aszalt a szeptember végi műtét. És nagyon lassú a javulás és a testi gyarapodás. Annak ellenére, hogy igyekszem mindent megtenni a gyarapodás gyorsulására vagy - gyorsítására. Persze, az a legnagyobb csoda, hogy élek. * * * Havazással jött a hajnal, apró, sürü szemű hó esett, amikor kimentem az udvarra mozogni egy keveset, vagy pontosabban: annyit, amennyit birok. Délelőtt megpróbáltam írni Az Egy és az Egész következő - komáromi - fejezetét. Sokra nem jutottam vele, de nem halasztgathatom ezt a munkát, ha még a pozsonyi tíz évet is meg akarom írni. Ma egyébként kocsonyát reggeliztem, amolyan kísérletként, hogy mit vállalhatok, hogy mit bírok el. Időnként olyan fáradtság nyom a földbe, hogy lépni is alig birok, s mellé szédülés meg váratlan hőhullámok társulnak. De vannak jó vagy jobb napszakok is. A „Versek-mesék- műfordítások” anyaga tegnap óta a számítógépben van. Ez lesz az Egybegyűjtött... tizedik kötete.
