Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Gyüre Lajos: Mózesra várva (vers)

I

Nekünk tán nincs is Mózesünk, pusztánk sincsen hova mennénk, fürj sincs, és a manna is másnak hullik.

Hol vagy, Mózes, hogy vinnél tovább, hol az ígélret földje várna ránk, vezetnél bölcsen, apró kis sebeinkre akadna cicfarok vagy pókháló, mérgező tüskéket látva kerültetnéd néped, talpunk ne égetné a forró homok.

De lásd,

tengerünk sincs, hol utat nyitnál nekünk! Hol vagy hát? Meddig várjunk? Hagyd a hegyek csúcsait, a kőtáblákat Kinek faragod, ha már nem leszünk? ha már nem parancsra, de magunk is folyóba öljük fiaink, magzatunk, és elfogyunk lassan, mint a hold vagy pisla gyertyaszál, jöjj, mert az időnek ára van, s a veszteségünk percről percre nő.

Jöjj, és

gyékénykosarunkhoz vizet fakassz, hogy megmárthassuk a nemlétezőket, a meg nem születőket, a meg nem érkezőket rejtegetjük lucullusi lakomákba, palotaerdőkbe, angyalcsinálók bozótjába,

Taigetos szakadékaiba, ölebek fürdővizébe,

ölelésébe.

Abortusz-tengerekből kiáltozik a jövőnk, pusztítóbb Mohácsnál, Temesvárnál, Doberdónál, Don-kanyarnál!

Ötvenhat jajkiáltásainál!

Jöjj, és törd össze csábos bálványainkat, mutasd, merre nyílik a tenger előttünk,