Irodalmi Szemle, 2009

2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (33) 62 Popély Gyula: Ez volt a Sarló (2)

60

Grendel Lajos

megtekintették, hogy leszakadt tényleg a vezeték. És látszott hogy tényleg le. Aztán mindenki fölmérte, mi lenne neki az optimális. Mit is fog csinálni ebben a kátyúban.

Ugyanezt tettem én is. Engem jobban bosszant. Más talán barátságosabb. Ugyanaz az anyag. Ugyanaz másfélét csinál.

(Ki nem gyanakszik)

Kukorelly Endre azzal provokálja olvasói beidegződéseinket és olvasási szokásainkat, hogy nem valamely letisztult szemlélet magas és magabiztosan uralt perspektívájából (bár sokszor retrospektíve) tárgyalja témáit. Aminek az ő lírájában gyakran tanúi vagyunk, az a téma keletkezésének, létrejöttének folyamata, vagyis a vers születése. Innen nézve is jogos irodalmon inneninek nevezni ezt a lírai beszédmódot. Nála a „kész” vers magába foglalja vagy megmutatja a hozzá vezető utat is. Az improvizációkat, az írás közben végrehajtott korrekciókat, a vers írása közben fölmerülő poétikai dilemmákat. Nem birtokolja vagy uralja a témát, s forgatja, csüri- csavarja valamely alkotói terv, koncepció, ideológia mentén, mint Balassitól Petri Györgyig szinte minden jelentős magyar költő, hanem átengedi magát a szöveg kínálta valamely alternatívának. Engedi, hogy a szöveg vezesse őt. Persze nem kontrollálatlanul, nem úgy, mint az automatikus írás szürrealistái. E tekintetben módszere rokon Esterházy Péterével. Alanyi és alkalmi líra az övé is, de a mód, ahogy elrendezi motívumait, különbözik attól, ahogy azt más poétáktól megszoktuk. A vers felütése, az első sorok és mondatok után nem világos, milyen irányban halad tovább a szöveg. Gyakran úgy tűnik, bármilyen irányban elindulhat. A cél, ahová a szöveg majd eljut, maga is csak útközben lesz világos. „Tények, tárgyak, apró-cseprő események” halmozódnak egymásra Kukorelly Endre szövegeiben, melyek attól nyerik el jelentőségüket, ahogy Kukorelly elrendezi őket [...] a nyelvi aktus teremti meg e költészet alanyi jellegét, személyes hitelét avval, hogy a lefokozott, ihletadó tartalmukat vesztett élménytöredékek helyett az írás folyamata az, ami mélyen átélt [...] megszenvedett benne.”1551

Nem törődöm bele, gondoltam. Ezt nem hagyom. Ezt nem hagyod. Hangosan is kimondtam. Nem beszélgetés, csak úgy magamban beszélek. Magamnak vagy kicsoda is. Ki az. De kifelé mégis, mert kimondtam hangosan. A Wesselényi utca sarkánál volt.

Ez már a Wesselényi, kérdezte egy idősebb hölgy. Inkább csak