Irodalmi Szemle, 2009

2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (33) 62 Popély Gyula: Ez volt a Sarló (2)

56

Grendel Lajos

jóformán senki nem tudta, ki az illető

és csak hosszas faggatózás, körülményes körülírás után derült ki, kiről van szó.

(Nevek)

A Szajla-verseket olvasva a 20. századi magyar irodalomnak egy olyan, a kilencvenes évekre látszólag időszerűségét vesztett tradíciója kel életre, amelynek egyik pólusán a Puszták népét, a másikon a Tücsökzenét vélhetjük látni. Mégsem szociográfia, amit olvasunk, hiszen a szövegeket minduntalan behálózza az emlékezés lírája, még ha ez a líra, meglehet, tartózkodó és szemérmes is. Oravecz Imre az eltűnt idő nyomába ered, mint monumentális regényciklusában Marcel Proust, de a feltárt anyagot nem veti alá elemzésnek. A reflexióktól való tartózkodása Mészöly nyolcvanas-kilencvenes évekbeli dél-pannóniai „ásatásaira” emlékeztet, s nemkülönben Tolnai Ottó észak-bácskai mikro realizmusára. S a Történelem valóban hülyegyerekként ténfereg itt. De olyan hülyegyerekként, aki alkalmasint mérhetetlen szenvedést és pusztítást képes okozni.

Az erdőkkel az is megtörténhet, mint mindennel, amire a téesz rátette a kezét,

először az őrzést szüntették meg,

szélnek eresztették a kerülőket,

elbontották a kerülőházakat,

aztán a gondozással hagytak Jel,

nem pucolták többé az erdőt,

eltűntek a napsütötte, selyemjűvű tisztások,

elzáródtak a nyiladékod,

befellegzett a levegőzésnek,

és úgy elburjánzott az aljnövényzet,

hogy nem lehetett a fák alatt járni,

a fiatal csemetékkel sem tettek kivételt,

nem ápolták, nem tányérozták őket,

és legtöbbjét megf ojtotta a fű,

bezárták a csemetekerteket is,

és véget vetettek a magonc- és utánpótlásnevelésnek

(Az erdőkről)

Oravecz Imre, Tolnai Ottó, Baka István, Gion Nándor, Szilágyi István, a kései Mészöly Miklós - olyan mélyárama a kortárs magyar irodalomnak, amely újraszi- tuálja a tradicionálisabb, a nem textuális, ha úgy tetszik, a realista beszédmódot, megtisztítva azt a közvetlen elődök hamis, tendenciózus, ideologikus pátoszától és messianizmusától.

Parti Nagy Lajos (1953). Csuklógyakorlat (1986), Szódalovaglás (1990) és grafitnesz (2003) c. köteteivel a depoetizáló líra második hullámának legnépszerűbb