Irodalmi Szemle, 2009

2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Fónod Zoltán: Nyelvhűség és világtudat... (Tőzsér Arpád Posonium Életműdíja)

Posonium Irodalmi és Művészeti Dij 2009

35

avantgárd kísérletező alkotók” szelleme. Olyan alkotók, mint T. S. Eliot, Ezra Pound, Zbigniew Herbert, Miroslav Holub és Milan Rúfus hatásáról van szó, akiknek a költészete későbbi fejlődésére is hatással volt. Úgy kezdődött az ő élete is, mint a sorstársaié. Már gyermekkorában rázta őt a történelem: hároméves, amikor 1938 novemberében (a bécsi döntést követően!) „hazát vált”, anélkül, hogy szülőföldjét elhagyta volna. A féktelen és képtelen magyarüldözés miatt 1947 februárjában szüleivel együtt menekülnie kellett a szülőföldről, csak így tudták elkerülni a csehországi deportáció rémét.

A megújulás - a versek tanúsága szerint! - a hetvenes években is a magyar lira hajszálgyökerein keresztül érkezik hozzá. Ezra Pound igazsága, - „Ahol él az emlék/ otthon ott van ” - Tőzsér számára is érvényes. Lényegében ezzel is magyarázható, hogy „kísérleteiről” korábban (1978) ezt állapította meg: „Még a legszabadabb kísérleteimben is ott van az a bizonyos valami, amit népszerűtlen, de annál megbízhatóbb szóval realizmusnak nevezhetnénk.” Ez a „képességeit behatároló adottság” - szándékai szerint! - azt a „verseszményt” próbálta kiteljesíteni, melyet Eliot és Ezra Pound nyomán így fogalmazott meg: ,,a rész élménye helyett az egész élményéből kell verset csinálni".

Tőzsér munkásságában a „minőségi” irodalom eszménye kezdettől fogva jelen van. A váltás, a változás kérdésében a költő „az Érintések című kötetét tekinti meghatározónak, olyannak, melyben objektivizálódik a játék, s határozott jelek mutatnak a külvilági jelenségek groteszk vagy mély gondolati ábrázolására”. A változást, kitörést sürgető versek száma kétségtelenül megnőtt ebben a kötetben. „Tisztább perceimben értem a nincset" - írja a Kiáltásban, s nemcsak azt érzi, „Mennydörgő isten, félek a nincstől, / add hogy ne legyek különvilág már”, hanem azt is: „A kör bezárul, a világ rólam / leszakad...” A panasz lényege:

Világom egyre öntörvényűbb - ahogy kínom nő, úgy fordul vissza világra szabott öt érzékszervem, s mint a csigacsáp, magát tapintja.

Akárcsak a Választható halál című versében (mely amolyan „szerényebb” ős Kajánnak is felfogható), valamint az Ébredés ciműben a költő hadakozik a magánynyal, a halállal meg a világgal. Szakadatlan a küzdelme a „determinált valósággal”, azért is, mert a „halál van minden ébredésben”... Aligha szólhat másról most már az „üvöltés” is, mint az „újraindulásról”, s az új kihivások megszelíditéséről. A „nagy költészet” példáit keresve Eliot-val vallja a „személytelen személyesség" követelő igényeit, „magán-szenvedéseit”. Olyan korszaka ez, amikor - esetenként - mintha az igazság puszta létezését is megkérdőjelezte volna. Nem vitás, analitikus látásmódjával és erős képi kifejezőerejével olyan költészeteszmény vonzásába került, melyet elvont tárgyiasságnak, „elszemélytelenedett” lírának is szoktak nevezni.

A „váltásnak”, a korszerűsödésnek ez a (tájainkon) szokatlan módja késztette Grendel Lajost arra, hogy („a harag villámainak” feltételezhető „lobbanása” el