Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - Peter Jaroš: A meteorológus
12 Peter Jaroš Aztán bement a kényelmes gerendaházba. Az asztalhoz ült, és rádióadón közölte a legközelebbi központtal a meteorológiai viszonyok adatait. Sietett. Szemlátomást ideges lett. Rövidítette az adatokat, ahogy csak lehetett, aztán hirtelen felállt, nagy zajjal kilökte maga alól a széket, és kisietett a házikóból. Egészen a lejtő pereméhez ment. Az ismeretlen alatta igyekezett fölfelé. Tán látogató? Ki tudja? A meteorológus csak állt, és figyelte a felfelé igyekvő ritmusos, már- már gépies mozdulatait. Kis idő múlva annyira beleélte magát a közeledő helyzetébe, hogy akaratlanul is utánozni kezdte. Lóbálta a kezét, rakta a lábát, és még a lélegzete is gyorsabb lett. így segített a felfelé igyekvőnek, vagy tán a hatása alá került? A felfelé tartó jövevény hirtelen megállt. Pihenni akar, hogy leveszi a válláról a hátizsákot? Eszik? Avagy ismét, mint az előbb is, gyönyörködik az alatta elterülő völgyben, a jobbra lévő magas fenyőfákban és a bal oldali magaslati fennsíkban? Negyedóra múlva minden világos lett. A jövevény sátrat vert és körbejárta. Aztán felnézett a hegy ormára. A meteorológus meghökkent, egy lépést hátrált. Meglátott? Nem, nem látott, akkor legalább intett volna. Meg aztán ha látott is, minek intett volna? Tán ismer, vagy tán tudja, ki vagyok?! A lent álló ismét fölfelé nézett, s mintha végigpásztázta volna tekintetével az egész hegyoldalt. Aztán lehajolt, és bebújt a sátorba. A meteorológus úgy érezte, hogy egyszeriben magára maradt. Hátrálni kezdett, és megbotlott, majdnem elesett. Ugyan miért jöhetett ez az ember? Ki ez, s mit akar itt? Csak úgy magától jött vagy miattam is? Tán váltani jött? Hányadika is van ma? Június huszonhetedike. A váltásnak csak három nap múlva kell érkeznie, a hónap utolsó napján... De hátha mégis a váltás? Lehet, hogy küldeni akarnak valahová, valami szolgálati útra, konferenciára, előadásra. De nem, akkor integetett, futtyögött volna, valamiképpen jelezte volna... Legfőképpen azonban feljött volna ide még ma, hiszen ideje lett volna rá... Vagy tán tévedtem volna a jelentésekben, azért ez a váltás? Lehet, hogy valóban tévedtem... Aratás ideje van, az asszonyok kiteregették a mosott fehérneműt a kertbe, az emberek a vízhez mentek... Becsaptam mindannyiukat! A meteorológust idegesség keríti hatalmába. Beszalad a házikóba, nekilát, hogy ellenőrizze az utolsó napok jelentéseit s összehasonlítsa a noteszban lévő adatokkal. Semmi tévedés. Aztán kimegy, ellenőrzi a műszereket is. Mindent rendben talál, így hát megnyugszik. De csak kis időre. A kétely ismét feltámad benne. Nem, ez nem egy régi rajongója ennek a tájnak! Ez miattam jött ide... Furcsán viselkedik, mert bizonyára látott engem, de nem adta tudtomra! Alakoskodik! Igen, ez az, alakoskodik! A hátizsákban bizonyára magával hozta az ellenőrző műszereket, s most mesterkedik velük, ellenőriz engem... A meteorológus kimegy a műszerekhez. Megtapogatja a légnyomásmérőt. Barátocskám, te nagyszerű mérőműszer vagy! Nincs rajtad semmi lyukacska? Nem csapsz be? Nem kellett volna régen lecserélnem téged? Hát te, páratartalom-mérő,
