Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - Sulyok Vince: Élt 51 évet, Egyszer itt éltem én is, Giczy János festményei fölé, Isten kirabol, megfoszt, A Sziámi-öböl Buddhája
5 Sulyok Vince versei Élt 51 évet Középkorú norvég nő halálhírét olvasom a helyi újságban. S noha nevét nem ismertem, valami mégis arra késztet, hogy tovább olvassam a tudósítást - s nem korai halála miatt, hanem mert neve alatt az a mondat áll: 1957. július 5-én született Oslóban. Azon órák egyikében tehát, amikor Koppenhágából kiindult vonatom begördült az oslói pályaudvar napfényben úszó üvegcsamokába. Az újszülött vékonyka hangocskája egyként jelezhetett ujjongást és sírást: hisz fájdalmak közt érkezünk a világba, de fény vár ránk, törődés, szeretet. A kocsiból kilépve a langyos peronra, én ujjongásba fogtam volna legszívesebben a sietők tömegében, de tartózkodó szemérmem visszatartott, s csak egy rejtett könnycseppre futotta szemem legsarkában, hálából amiért fiává fogadott nagy szívével hajszoltságomban ez a kicsi ország. Együtt sirtunk s egyidejűleg együtt ujjongtunk (bár nem egymás mellett és nem is egy ok folytán) két új jövevény: a norvég bébi meg én. Őt családja várta, örömmel, szeretettel, engem, az idegent, senki se várt. De a létnek, a nyárnak, a fényeknek s a kövekből kiáradó langy melegnek egyként, egyformán örültünk mind a ketten. „Fájdalomtól megtörve” (írja most az újság) gyászolja férj, gyerekek, szülők és unokák,
