Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Kálmán Gábor: Kitörni önmagunkból... (Beszélgetés Fonod Zoltán főszerkesztővel)
90 Kálmán Gábor az alkotók népes csapata előtt (Pomogáts Béla, Fried István, Grendel Lajos, Alabán Ferenc, Duba Gyula, Gál Sándor, Kubická Kucsera Klára, H. Szabó Kinga mellett a fiatalok közül Csehy Zoltán, Németh Zoltán, Csanda Gábor, Polgár Anikó, A. Szabó László, Szemet Edit, László Erika, Ligárt Angéla nevét említeném). Az irodalomkritika terén is gazdag a névsor (Pomogáts Béla, Görömbei András, Tőzsér Árpád, Elek Tibor, Csehy Zoltán, Duba Gyula, Alabán Ferenc, H. Nagy Péter, L. Erdélyi Margit, Németh Zoltán, Szalay Zoltán, Demján Adalbert és mások munkáit említhetném). Népes azoknak a száma is, akik a közírás, a történelmi, nyelvészeti, néprajzi, illetve publicisztikai tárgyú írásaikkal vannak esetenként jelen a lap hasábjain (Miklósi Péter, Tóth László, Juhász Dósa János, Szénássy Zoltán, Jakab István, Csáky Károly stb.). Evek óta visszatérő gondja irodalmunknak az irodalomkritika helyzete. A szlovákiai magyar kiadók gondozásában évente jelentős alkotások, életművek jelennek meg, a „választék” kérdésében azonban mi is, de a kisebbségi magyar sajtó is jócskán adósa az olvasóknak. Abban, hogy a küldetéstudatot vállaló írói magatartás az elmúlt évtizedekben kiüresedett, nincs vitánk, azonban az a kizárólagosság és szemlélet, mely túlhangsúlyozza az irodalom autonómiáját, céltalan kalandozásait, s bagatellizálja azokat az alkotásokat, melyek a nemzet sorsa iránt érzett felelősséggel íródtak és magas művészi színvonalat képviselnek, - okkal és joggal - helyet követelnek maguknak a Nap alatt. A poszt- modem „végnapjai” után aligha lehet ugyanis elvitatni azt az igazságot, hogy valóság nélkül egyetlen művész sem él meg, és azt is, hogy „emlékezet nélkül nincs művészet”. A kortárs magyar irodalom helyzetét Szlovákiában bonyolítja nemcsak az elméleti kérdések tisztázatlansága, hanem az is, hogy 1989 után nem került sor az előző negyven év tárgyilagos értékelésére. A posztmodem „kizárólagosságának” végnapjai az ezredfordulóra eljöttek, következésképpen nem ártana tudatosítani azt sem, hogy a posztmodem előkelőségei ma már maguk is „újrealista,, műveket írnak. Esterházy Péter számára a „történet” alapvető, meghatározó fontosságú, Grendel Lajos pedig „realista” írónak vallja magát. Nyilván másként realista, mint Móricz Zsigmond vagy Márai Sándor. Ha igaz az, ahogy Halász Gábor írta, hogy „Európát a gondolkodói tették egységessé”, és ha már a múlt vett magának annyi „fáradságot”, hogy elmúljon, sorsunk kovácsaiként - a jó és jobb műveknek drukkolva - Ortegával együtt elmondhatjuk azt is: „a tévedéseink emléke: ez őriz meg attól, hogy mindig újból elkövessük őket. Az ember igaz kincse tévedéseinek kincstára”. Budapest / Pozsony, 2009. áprilisában Kálmán Gábor MEGJEGYZÉS: Elismeréssel és köszönettel fogadtuk, hogy a múlt év szeptemberétől - hosszú hónapok eredménytelen kísérletei után - a Litera című internetes irodalmi lap új vezetői úgy döntöttek, helyet adnak az Irodalmi Szemle (havonkénti) bemutatásának, és az arra érdemes müvek ismertetésének. Köszönjük a nagyvonalú döntést. F. Z.
