Irodalmi Szemle, 2009

2009/6 - Boccaccio „jegyzetei” A novella alapelvei (2)

82 Boccaccio .jegyzetei” képben pedig a másik fiatalembert keresztre feszítik. Melyikre, melyik sors jut? Ha Isten rendelte igy, megvolt rá az oka. Mária először csak álomnak véli az angyal látogatását és hírét. De aztán már nyilvánvaló lesz, hogy teherben van. Hogyan mondja ezt el a férjének? Nem tudja, hogy József ugyanabból a forrásból tud a dologról, mint jómaga. Végül megbeszé­lik a dolgot, és mindketten megnyugszanak. Hagyjuk most a szent dolgokat és tegyük magunk elé a négy metszetet. Mit is látunk, első pillantásra, egyetlen mondatban? 1. Hárman étkeznek egy fogadóban. 2. Egy asszony haldoklik. 3. Egy leány úton van. 4. Egy királynő fürdik. Most két lehetőségünk van: először külön-külön szemügyre venni az egyes képeket, mindegyikhez találni egy történetet, majd bizonyos sorrendben kapcsolatot találni köztük egyetlen történetben. A/ Az egyes képek történetei Most természetesen egyszerűen leírhatnám a végeredményt, vagyis a megszőtt történeteket, de mivel magának a fabulációnak a folyamatát akarom megragadni, igyekszem rekonstruálni az egész gondolatmenetemet. 1. Hárman étkeznek egy fogadóban. Ki ez a három alak? Annyi bizonyosnak tűnik, hogy mindhárman marcona alakok, valamiféle martalócok. Ha nem is mindjárt rablók, de mindenesetre olyan alakok, akik valami rosszban törik a fejüket. Egyelőre lakmároznak és iszogatnak (amit a képen jól jeleznek a fiaskók). Azért isznak olyan sokat, mert mind a háromnak az jár a fejében, hogy majd kirabolja a másik kettőt. Ezért aztán úgy berúgnak, hogy a szobájukba se tudnak felmenni. Ekkor a fogadósnak jó ötlete támad. Mivel mostanában gyatra a fogadó forgalma, elveszi a martalócok minden aranyát, felköti őket a lovaikra és a szélrózsa három irányába zavarja a lovakat. 2. Egy asszony haldoklik. A tehetős öregasszonynak csak egy ápolónő viselte a gondját, míg a fia hosszabb időre távol volt külföldön. Az orvos megállapítja, hogy az asszonynak már csak pár napja van hátra. Mi legyen az összekapott érté­kekkel? Mentsük meg inkább mi, nehogy a bíró kezére jusson. Összeszednek minden aranyat és ékszert, majd amikor az asszony meghal, beleteszik a koporsóba. Néhány nappal a temetés után aztán éjjel kiássák a koporsót. Hol fogunk osztozni? Hm... sehol! Az orvos az ásóval agyoncsapja az ápolónőt és őt is a koporsóba teszi. 3. Egy leány úton van. A fiatal nemes leánynak nagy hamarjában néhány napi járóföldre kellett mennie egyetlen lovászfiúval. A ravasz lovászgyerek a másik napon egy mellékútra vezeti a lányt, hogy ott van egy jó fogadó. De ott csak volt Julius Livius metszetei a 16. századból ^

Next

/
Thumbnails
Contents