Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Boccaccio „jegyzetei” A novella alapelvei (2)
79 Boccaccio „jegyzetei” A novella alapelvei (2) A fabuláció logikája Adalék Giovanni Boccaccio „II Principi della Novella” című állítólagos jegyzeteihez, ahogyan azokat Fráter Lorenzo lemásolta a pápai archívumban Prológus Másutt már kifejtettük a novella alapelveit. Ott azonban inkább csak arról volt szó, hogy mi a novella és kevés szó esett arról, hogyan készül egy novella. Szimbolikusan a novellát egy színes szőtteshez hasonlítottuk, amelynek a kötőpontjai adják az ábrát, a mintát, vagyis a történetet. Igen ám, de mielőtt elkezdjük a szövést, az adott fonalak, és egyéb eszközök mellett már készen kell lennie a mintának, a képnek is. Ugyanott utaltunk a novella képszerüségére is mondván, hogy a regény egy freskó, a novella egy miniatűr, egy ikon. Valóban, a novella képi reprezentánsa egy kis kép, egy ikon lehetne. Ha tehát azt mondjuk, hogy a novella egy kis kép, akkor nyilván úgy is készül, mint egy kép. 1. Mondat és kép Előző vázlatunkban ugyancsak kifejtettük, hogy elég egyetlen érzék, érzelem, mondat, kép, látvány vagy helyzet, hogy felszikrázzon az író tudatában egy szabad impulzus, azaz egy novella ötlete. Valójában minden érzék, érzelem és mondat is hamarosan egy kép, egy látvány, vagy egy helyzet formáját ölti képzeletünkben. Nézzük először általánosan, hogy alakul képpé egy mondat. Korábban azt állítottuk, hogy a történet lényege egyetlen mondatban kifejezhető. A tér és az idő mintha mindjárt a kép kerete lenne: a HOL a világ, a MIKOR pedig a történelem. A szükebb „hol és mikor” pedig „itt és most” lesz egy helyzet cselekvési körében. Van hát már egy keretünk, mely a kor hátterét adja, s benne egy kör, mely a helyzetet szimbolizálja. Ebbe már csak 2-3 kis kört kell belerajzolnunk, amelyek az embereket, a személyeket, a szereplőket jelentik. Ezeket a kör-személyeket vékony vonallal összekötjük, hogy jelezzük a köztük fellelhető viszonyokat. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a viszonyoknak ugyancsak megvan a maguk térideje: személyeink már korábbról ismerhetik egymást, vagy csak most találkoztak először, s találkozásuk egy helyzetben kihat további, tehát jövőbeni viszonyaikra is.