Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a XX. században (32) A magyar líra depoetizálása - 70-es és 80-as évek II.
76 Grendel Lajos kinek szeme, öle nedves lett, ha rád nézett — úgy szeretett. Nem tetszenél Istennek, ki előtt meg kell jelenned egyszer (mint lehúzott vécé, zúg majd a Dies irae), tisztán, mint egy kitörölt segg. (Mint levetett) Petri György politikai költészetének értékelése akár külön fejezetet is érdemelne, jóllehet éppen ennek kritikai recepciója a legvitathatóbb. Még költészetének hívei és méltatói között is akadnak szép számmal olyanok, akik Petri politikai témájú líráját némi fanyalgással ítélik meg, s az életmű más szegmenseihez mérve leminősítik, annak ellenére, hogy az immár szamizdat kiadónál megjelent Örökhétfő (1981) és Azt hiszik (1985) „a látásmód és a formanyelv lestilizáló, elidegenítő, deretorizáló mozzanatainak provokatív elemeit oly mértékben radikalizálja és abszolutizálja, hogy az ebben a költészetben s a magyar lírai hagyományban eddig egyaránt ismeretlen regisztereket szólaltat meg.”*40’ A nyolcvanas években Petri György homo politicus, a magyar demokratikus ellenzék egyik legismertebb alakja, akinek néhány versét a rendszerváltás körüli években tüntetők skandálják. Petri György politikai lírája azonban nemcsak egy, a magyar irodalomban nagy múltú hagyomány folytatása, hanem annak újraértelmezése is. Az ő politikai költészete nem lázító-bujtogató, mint Petőfié, nem váteszi, mint Adyé s nem is ag- itatív, mint József Attiláé. Amikor politikai témához nyúl, azt nem valamely párt, érdekcsoport, osztály vagy a nemzet nevében teszi, hanem mint magánember. Politikai beszéde a magánember-forradalmár hangja, s nyersesége, mindennemű, a legális megszólalást lehetetlenné tevő, virágnyelvet elkerülő szókimondása nem harci kürt hangja vagy dobpergésé, hanem hol csöndes, hol zajosabb káromkodás. Radnóti Sándor megfogalmazását idézve: „par excellence politikai költő, aki ugyanakkor nem közéleti költő”'41’, s aki „e költői magatartás pattemjeit sorra fölszámolja: konstruktivitás helyett destrukció, önszeretet helyett önutálat, remény helyett reménytelenség”.*42’ Petri György költészetétől idegen a kollektivizmus pátosza, s a valamely ideológiához való kötődés. Olyan homo politicus ő, aki tisztában van a mindenkori homo politicusok korlátoltságával is. Aki a rendszerváltás előtt egyszer már megidézett Brezsnyevhez ironikus-kiábrándult fohásszal fordul a rendszer- váltás után. Felfordult a ferdeajkit vén trotty, az orosz-magyar monarchiának kezd vége lenni. Jaru és Csau, a két rossz arcú temetőőr, Kelet-Európa csődtömeggondnokai,
