Irodalmi Szemle, 2009

2009/6 - Balázs F. Attila: Új poétikai modell a román költészetben

66

Balázs F. Attila

Prózai és bohóckodó mindennaposak (Mircea Cartarescu, Traian T. Cosovei, Liviu loan Stoiciu, Florin Iaru, Alexandru Musina);

Gnomikusok és ezoterikusok. Manieristák (Nichita Danilov, Lucian Vasiliu, Ion Bogdan Lefter);

Hermetikus és absztrakt fantasztikum (Aurel Pantea, loan Moldovan);

Belső krízis. Szarkasztikus és ironikus pátosz (Ion Muresan, Marta Petreu);

Teátrális és komikus kriticizmus (Petru Romosán, Mircea Petean);

Rafinált szentimentálisak (Romulus Bucur).

Alexandru Musina megpróbálja szétválasztani a „nyolcvanas” terminust a posztmodemtől, az „új antropocentrizmust” javasolva a nyolcvanas költészet meghatározó jegyeként. Szerinte amennyiben a posztmodem egy „irodalmi kísérlet”, semmi esetre sem „egzisztenciális kísérlet”, és szerinte a nyolcvanasok épp ez utóbbit preferálják egy új egzisztenciális modellt kínálva.

Továbbmenve felteszi a kérdést, vajon a posztmodem cédula, ahelyett hogy jelezné a megelőző és a nyolcvanas évek közti szakadékot, nem teszi lehetetlenné a differenciálást?

A nyolcvanasok izmusának sajátos és összetéveszthetetlen identitása van.

I. B. Lefter számára a nyolcvanasok jelentkezése, csak a nagy posztmodem irányzat kezdete. Mircea Cartarescu szerint a nyolcvanasok közül csak az újítók számítanak posztmodemnek, akik közé saját magán kívül csak néhány fővárosi költőt sorol, ezzel szemben Alexandru Musina szerint csak úgy mutatható ki a nyolcvanasok újító ereje, ha nem azonosítják a posztmodemnel.

Mindent egybevetve, egy új poétikai modellről van szó, sajátos identitással. Az esztétikai érték, az egyediség és a sokszínűség elvitathatatlan. Nehezen szoríthatók ezek a költők egyetlen irodalmi felfogás skatulyájába. A tiszta posztmodern csupán egyetlen költőre, Mircea Cartarescura vonatkoztatható.

A kilencvenes években nem következett be paradigmaváltás a román költészetben, bár tucatnyi tehetséges költő indult, akiknek sikerült bekerülniük a legtöbb kánonba, ám ezek az alkotók többnyire azt viszik tovább, amit elődeik honosítottak meg a román irodalomban. Ezért a „nyolcvanas” megnevezés nemcsak egy időszakot jelöl, hanem tipológiai azonosításként kezelendő.

Musina, kissé szélsőségesen, Lefterrel és Cartarescuval vitatkozva, aposzt- modemt az irodalmi „impotencia” működési területének nevezi.

Jellemző, hogy a nemzedéknek megvannak a saját kritikusai, irodalomtörténészei, akik többnyire egymással vitatkoznak.