Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Gál Sándor: Napló 2006 (4)
Napló 2006 (4) 61 közösségben emlékezni, van némi esély a megmaradásra. Más kérdés, hogy jobb volna, ha ilyen emlékhelyeket soha, sehol, senkinek nem kellene készíteni. A mai napról egyetlen mondatot: befejeztem az Esték és hajnalok írását. (...) Október 6. péntek. Ha az embernek valamit egy hét kihagyás után kell folytatnia, akkor már nem csupán az összefüggések láncszemeit kell megkeresni az összekapcsolhatóság végett, de még írni is szinte újra kell tanulni. Mert az ujjaim nem érzik a toll súlyát, s kerekíteni is alig tudom a betűket. Azt pedig, hogy amit most ide körmölök, pár nap elmúltával ki tudom-e majd betűzni, egyelőre bizonytalan. De hát annyi, de annyi bizonytalanság épült be már az életembe, hogy eggyel több vagy kevesebb, szinte semmit se számít. (...) November 22. szerda. Az elmúlt napokban mintha elveszett volna a naplófüzet. Egy nagy halom mindenféle papír, kacat, felesleg temette maga alá. Én meg elfelejtettem a pakk alól kiszabadítani. E megbocsáthatatlan hanyagság következménye, hogy közeli napjaim rögzitetlenül hamvaikba haltak. Persze, azért - mentségemre -, ennek is oka van. Amióta a „nyugati túráról” hazakeveredtem, egyvégtében dolgoztam. Ez az egyik ok. A másik pedig, hogy az elmúlt vasárnap hajnalán rosszul lettem - az a bizonyos posztreszekcionális szindróma ért utol ismét, a teljes dehidtratáció, s rogyasztott a földig. És ennek utóhatásait még ma is érzem: fájdalom és fáradtság együttes jelenlétét. Ilyenkor a magány megsokszorozódik, olykor félelmetessé nő, s mintha súlyával a földbe akarna nyomni. Mindezek ellenére - ha megint valami nem jön közbe -, holnap délelőtt befejezem az Esték és hajnalok utolsó fejezetét, a Vadászkonyhámat. Azt hittem, ez a pár oldal egyszerű lesz és könnyű, de mostanra be kellett látnom, hogy az írásban soha semmi nem könnyű! (...) November 24. péntek. Végre vége! Délelőtt pontot tettem az Esték és hajnalok utolsó mondata végére. Aztán pedig egyszeriben üres lettem, mint a kiporolt liszteszsák, mintha mától számítva az égvilágon semmi, de semmi dolgom nem lenne. Ami igaz is, meg nem is - akár a mesében. Az azonban biztos, hogy pár napig az íróasztalhoz sem ülök. S nem csupán azért, mert erről így döntöttem, hanem elsősorban azért, mert a jövő héten rendbe akarom tenni az udvart és a kertet, hogy ha ránk szakad a tél, ne a rendetlenséget temesse maga alá. Továbbá pedig a következő napokban, amíg az idő nem lesz fagyos, vadászni akarok. Mert hiányzik a kintlét, hiányzik az erő meg a megélhető szabadság szépsége. November 27. hétfő. Szokásommá vált, s jó régen már, hogy ha valami könyvet olvasok, s abban akár ha egy félmondatnyi olyan szöveget találok, amelyről úgy vélem, valamikor még fontos lehet számomra, akkor ezeket a gondolat- és mondat-fragmentumokat valami darab papírra lefirkantom.
