Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Gál Sándor: Napló 2006 (4)
58 Gál Sándor amikor amit az ember vállal, folytathatatlan. De már túl vagyok rajta. Még így is: nehezen megy az írás. Nem érzem a toll súlyát. Szörnyű egy veszedelem az élet. Holnaptól megpróbálom folytatni. Július 25. kedd. Most már napok óta folyamatosan érkeznek a délutáni viharok. Hatalmas dördülések darabolják a tájat, s fenyegetnek jégveréssel, vízárral. Annak idején az Egyesült Államokban éltem meg néhány hasonló vihart, de ott valahogy azért másként zengett a magasság - pogányabbul. Túl a Kárpát-medencei Szaharán - délelőtt Kassa, szemorvos, általános orvos, mert fogytán vannak a kötelező napi orvosságok. Kassa: elviselhetetlen kohó. A tizenkettedik emeleten a vasbeton panelekből Dante poklának a tüze sugároz elő. A buzitai vályogház ehhez képest hüs oázis. A vályogfalak természetes „klíma- berendezésként” működnek. Ami pedig döbbenet: tegnap este telefonon beszéltem Görömbei Andrissal - Nagy Gáspárnak hasnyálmirigyrákja van. Ez pedig a halált jelenti. A pankreászt ma még nem tudják gyógyítani, így ami Gazsinak hátravan - az idén volt (lesz?) ötvenhat éves —, legfeljebb pár hét vagy hónap. Miért mindig a legjobbak mennek el?! Török Elemért ugyanez a betegség három hét alatt vitte el, alig két hónappal ezelőtt. És hogy milyen alattomos ez a kór! Tavaly ősszel Debrecenben Márkus Béla születésnapját ünnepelve Gazsival még együtt köszöntöttük - dalolva! - Bélát Ha lehetne, most megtiltanám magamnak a gondolkodást! (...) Augusztus 4. péntek. Délután az jutott az eszembe, hogy március óta egyetlen verset sem írtam. Eltelt fél év vers nélkül! Persze, ennek a hiánya nem zavar, mert jelenleg a „fontossági sorrend” más. Azokat az emlékező munkákat kell befejezni, amelyek az én huszadik századomat jelentik. Az az igazság, hogy elég jól haladok, de még mindig úgy érzem, hogy igen távol vagyok ahhoz, hogy legalább a legfontosabbakat leírjam. „Az Egy és az Egész”-hez a folytatást is meg kellene csinálni, hogy elérjek legalább az ötvenes évek közepéig. Mert ha azt nem tudom feldolgozni, kimarad egy nagyon fontos szakasz, és elvész egy csomó olyan összefüggés, amely a későbbiek megértéséhez, értelmezéséhez hiányozhat. Persze, feltehetően mindezt csupán és kizárólag én érzem így, hiszen csak én tudom ezeknek az eseményeknek a fontosságát. Ha pedig csak én tudom, lehetséges, hogy nem is olyan fontosak. Iszonyúan nehéz különbséget tenni a fontos és az elhanyagolható között! Mert hisz többször tapasztaltam már, hogy amit én nem tartok megörökítendőnek, más számára éppen az a megörökítendő. Azt tapasztalom magamon, hogy öregedvén, egyre jobban kételkedek mindenben, amit általában értéknek tekintenek. Mert: mi az érték? Miként cáfolható vagy bizonyítható, ha folyamatosan változik?! Elhagyott a vers - elhagyott a hit. (?). A létezés némely pillanata felfoghatatlan. Mintha a szellem is megsántul- hatna... Nem szeretem ezt a mai estét. Ordasokat sejtek a falakon kívül. (...)
