Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Bányai János: Virágének és Kavafisz - Ráírás(ok) Lator László mondataira Tőzsér Árpád verseiről
Virágénck és Kavafisz 93 ségeszményére. Nem gondolja, hogy mindenestül újnak kell lenni, ahogyan azt sem gondolja, hogy a vers értéke a benne feltárt újdonságon múlik. Az AszJ'odélosz példája mutatja meg, miként épül a vers hozott anyagból. Mégpedig nemcsak a mítoszok irányából érkező küldeményekből, hanem a vers látomásszintjének sokfelől származtatható szóanyagából. Az, hogy belső öröm zúg a fákban, de a kövekben is, az, hogy a fold torkában zengnek a vizek, meg hogy egekbe hajlik a cédrus és ezenkívül szél mossa, semmiképpen sem tekinthető előzmény nélkülinek. Ott vannak ezek az erős képek a romantikusok és a modemek versbeszédében, de lehet, hogy még korábbról is származtathatók. Nem eredetiek és nem újak, mégis az újdonság erejével hatnak, mert saját múltjukat, egykor volt létüket hozzák mozgásba, és ezáltal különösmód ragyognak fel. Az új költészet nem a sohasem látottat keresi, ellenkezőleg, a régihez kötődik, abban tárja fel saját létének feltételét, de súlyát is. Lator László a Tőzsémél felismerhető elődök egész hosszúi névsorát hozza szóba. A már említett Nemes Nagyon kívül a magyarok közül Madách, Weöres Sándor, Orbán Ottó, Petőfi, József Attila, Nagy László, Kálnoky László nevét. Az idegen költők és mások sorában Corneille, Lessing, Ibsen, Josephus Flavius, Tacitus, a lengyel Zbigniew Herbert, a szlovák Juraj Spitzer, Kavafisz és Iuvenalis neve szerepel. Rendszertelen névsor, de a költő „Pazar” műveltsége nem is kíván rendszerető elvet. Kavafisz nevénél meg kell állni egy pillanatra. Konsztantinosz P. Kavafiszt mostanában akár pozsonyi illetőségűnek mondhatjuk, hiszen ott jelent meg a korábbi budapesti kiadásnál bővebb válogatott verseket tartalmazó kötete az újgörög költőnek Alexandria örök (Kalligram, Pozsony, 2006) címen Déri Balázs válogatásában. Az ez ideig majdnem teljes Kavafisz-válogatás Déri Balázs, Papp Árpád, Somlyó György, Vas István fordításában. Ha ehhez még hozzáadjuk Kovács András Ferencnek Hazatérés Hellászból című „kavafisz-átiratok”-at tartalmazó kötetét (Magvető, Budapest, 2006), akkor nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy Kavafisz költészete részévé vált a mai magyar lírai köznyelvnek. Nem múlott a véletlenen tehát, h- ogy Tőzsér Árpád mitologikus jelzésű verseiben, a görög mitikus hősök megszólaltatásában felismerhető Kavafisz jelenléte. „Antik tárgyú monológjaiban a száraz előadásmód, amely nemhogy elfojtaná, inkább előhívja a kölcsöntörténet drámai természetét, Kavafiszt juttatja eszembe” - írja Lator László, majd így folytatja: „S az is, hogy az ókori tárgy forrón időszerű, bár feldolgozása egy cseppet sem célza- tos.” Az Aszfodélosz meggyőző példája ennek. A szikár szerkezet, a szigorú ríme- lés, bár Kavafisz nem rímel, a négysoros strófaszerkezet, az egyetlen áthajlás mind sorra a „száraz előadásmód”-nak példája, ami a vers második, látomásos részében előhívja a vers „drámai természetét”, mégpedig a költő drámáját, a költőét, aki szüntelenül önmaga és müve megkérdezettsége előtt áll, nem tudván választ adni a költészet létének kérdésére. Tőzsér nem írja le a kérdést, szó szerint fel sem teszi, ám minden szava mögött ott rejtőzik. A kérdéssel együtt a válasz is. A költészet létkérdésére Tőzsér Árpád a műveltséggel felel. Valóban nem „célzatos” műveltség ez,
