Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Gál Sándor: Napló 2006 (3. rész)
Napló 2006 (3) 87 matos írói munka valamiképpen a mesterség gyarapodása folytán felhalmoz olyan stíluselemeket, amelyek simán átsegítik az embert a fogalmazás elé olykor feltü- remkedő akadályokon. Ezt a feltételezésemet erősíti egyebek mellett az is, hogy például ezt a naplót bármikor folytatni tudom, s minden különösebb erőfeszítés nélkül.(...) Június 4. vasárnap. Pünkösd és Trianon, különös egybeesés, történelem és - vagy: „történelem”. A mennybeszállás abszurditása legalább oly mértékű, mint a trianoni pokolra szállás. Itt a verandán ülve, ezen a vasárnapon csupán azt érzem, hogy körülöttem minden kiüresedöfélben van, hogy minden folytathatatlan. Nem tudom, mindez mitől és miért vált ilyenné, de hát az okok keresése maga is, feltehetően, ugyanide vezetne, pillanatnyi borzongásaimat növelve. Világos, hogy az ember belső valóságában zajló „másik” valóság öntörvényűén működik és hiába igyekszünk a felette való uralomra, simán fittyet hány az értelem szülte parancsokra. Az ösztön az úr, a ráció pedig szánalmas szolga! Azt hiszem, a pünkösdi reménységünnep napján ennél reménytelenebb csendet aligha is képzelhet magának halandó (...) Június 9. péntek. Tegnap Nyíregyházán voltam, az Ünnepi Könyvhét megnyitására hívtak meg. Kellemes pár órát éltem meg, jót beszélgettünk Buda Ferivel mindenféle hiábavalóságokról, írásról, könyvekről, meglévő személyes és nemzeti nyavalyáinkról... Aztán hazaautóztam, s közben arra gondoltam, hogy hány különböző ok és alkalom miatt voltam az elmúlt évtizedekben ezen a tájon. Ratkó, Antall Pisti meghívásai hoztak ide, s kedveltették meg velem ezt a régiót. Itthon pedig egy gyászjelentés várt. Meghalt Török Elemér. Szíven ütött a váratlan hír, hogy fogyunk, hogy fogynak az egykoriak... Itt az idő! Nem elmenni, maradni a nehezebb!... Június 17. szombat. Valamelyik délutánon - persze, ez kimaradt e feljegyzéssorból - arra gondoltam, hogy mi minden történik egyetlen nap alatt körülöttem, velem, velünk. Történések, amelyek úgy tűnnek el az időben, hogy soha azokat felidézni nem lehet, hogy a felidőzhetőségnek az esélye is szerteporlad, s lecsordogál a felejtés lejtőjén, valami absztrakt mélységbe, s elvész nyomtalanul. (...) Látható ebből, hogy így hetven felé mily gyarlóvá válik az emberfia, ha megfeledkezik magáról. Gyorsan össze is szedtem a holmimat, s mentem haza gyógyulni, mivel volt valami tervem a nap későbbi óráira. Hanem úgy kilenc körül berregni kezdett a telefon, C. I. főkonzul hívott, hogy a határsorompó lebontására szándékomban áll-e felmenni a falu felső részén húzódó trianoni léniához. Erről a mára tervezett eseményről teljesen megfeledkeztem, de összekaptam magamat, s mire I. megérkezett, már menetkészen vártam. Megéltem a berlini fal felépítését és lebontását is, számtalanszor írtam a trianoni barbárság határokat és embereket elválasztó borzalmáról, s most azt is megélhettem, hogy annyi év után ott állhatunk a buzitai határőrség
