Irodalmi Szemle, 2009

2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Gál Sándor: Napló 2006 (3. rész)

Napló 2006 (3) 87 matos írói munka valamiképpen a mesterség gyarapodása folytán felhalmoz olyan stíluselemeket, amelyek simán átsegítik az embert a fogalmazás elé olykor feltü- remkedő akadályokon. Ezt a feltételezésemet erősíti egyebek mellett az is, hogy például ezt a naplót bármikor folytatni tudom, s minden különösebb erőfeszítés nélkül.(...) Június 4. vasárnap. Pünkösd és Trianon, különös egybeesés, történelem és - vagy: „történelem”. A mennybeszállás abszurditása legalább oly mértékű, mint a trianoni pokolra szállás. Itt a verandán ülve, ezen a vasárnapon csupán azt érzem, hogy körülöttem minden kiüresedöfélben van, hogy minden folytathatatlan. Nem tudom, mindez mitől és miért vált ilyenné, de hát az okok keresése maga is, felte­hetően, ugyanide vezetne, pillanatnyi borzongásaimat növelve. Világos, hogy az ember belső valóságában zajló „másik” valóság öntörvényűén működik és hiába igyekszünk a felette való uralomra, simán fittyet hány az értelem szülte parancsok­ra. Az ösztön az úr, a ráció pedig szánalmas szolga! Azt hiszem, a pünkösdi reménységünnep napján ennél reménytelenebb csen­det aligha is képzelhet magának halandó (...) Június 9. péntek. Tegnap Nyíregyházán voltam, az Ünnepi Könyvhét meg­nyitására hívtak meg. Kellemes pár órát éltem meg, jót beszélgettünk Buda Ferivel mindenféle hiábavalóságokról, írásról, könyvekről, meglévő személyes és nemzeti nyavalyáinkról... Aztán hazaautóztam, s közben arra gondoltam, hogy hány külön­böző ok és alkalom miatt voltam az elmúlt évtizedekben ezen a tájon. Ratkó, Antall Pisti meghívásai hoztak ide, s kedveltették meg velem ezt a régiót. Itthon pedig egy gyászjelentés várt. Meghalt Török Elemér. Szíven ütött a váratlan hír, hogy fogyunk, hogy fogynak az egykoriak... Itt az idő! Nem elmenni, maradni a nehezebb!... Június 17. szombat. Valamelyik délutánon - persze, ez kimaradt e feljegy­zéssorból - arra gondoltam, hogy mi minden történik egyetlen nap alatt körülöttem, velem, velünk. Történések, amelyek úgy tűnnek el az időben, hogy soha azokat fel­idézni nem lehet, hogy a felidőzhetőségnek az esélye is szerteporlad, s lecsordogál a felejtés lejtőjén, valami absztrakt mélységbe, s elvész nyomtalanul. (...) Látható ebből, hogy így hetven felé mily gyarlóvá válik az emberfia, ha megfeledkezik ma­gáról. Gyorsan össze is szedtem a holmimat, s mentem haza gyógyulni, mivel volt valami tervem a nap későbbi óráira. Hanem úgy kilenc körül berregni kezdett a te­lefon, C. I. főkonzul hívott, hogy a határsorompó lebontására szándékomban áll-e felmenni a falu felső részén húzódó trianoni léniához. Erről a mára tervezett ese­ményről teljesen megfeledkeztem, de összekaptam magamat, s mire I. megérkezett, már menetkészen vártam. Megéltem a berlini fal felépítését és lebontását is, szám­talanszor írtam a trianoni barbárság határokat és embereket elválasztó borzalmáról, s most azt is megélhettem, hogy annyi év után ott állhatunk a buzitai határőrség

Next

/
Thumbnails
Contents