Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - ANKÉT „Ezer zsibbadt vágyból...” Az önrendelkezés színe és visszája Résztvevők: Duba Gyula, Csáky Pál, Gál Sándor, Lovász Attila, Pomogáts Béla (Kérdező: Fonod Zoltán)
Az önrendelkezés színe és visszája 35 Hogyan is érthetnének szót, amikor elfelejtettek emberül !? így én egyáltalán nem csodálkozom már azon, hogy a velük szemben álló hasonló pártok és ezek képviselői - Szlovákiában, Romániában - már a természeti képződmények neveit is kitiltanák Európából... Itt az olyan fogalmak, mint a barátság, a megértés, a jóakarat, netán az együttélés, már frázisként sem értelmezhető. És holmi felelősségérzet? Gondoljunk 2004. december 5-re... CSÁKY PÁL: - Megint csak a szlovák kisszerüségnél, vízióhiánynál tartunk. Dušan Čaplovič kormányalelnök például sokáig a Szlovák Tudományos Akadémia funkcionáriusa volt, feltételezhetjük tehát, hogy nem műveletlen ember. Bigott nacionalizmusa azonban politikai posztján néha olyan butaságokat mondat vele, hogy attól égnek áll az ember haja. Amíg nem lesz itt valós értékű közbeszéd a két nemzet együttélését illetően, addig csak a politikai oldalvizeken tudunk úgy- ahogy evickélni. LOVÁSZ ATTILA: -Nem fárasztanám az olvasót aktuálpolitikai elemzésekkel, a napilapok számos alkalmat adnak erre. Csak egy megjegyzés: itt is gyönyörűen látni a nemzetállami eszme beteg voltát. Szövetségesek vagyunk a NATO-ban és az EU-ban, mégis ellenségként tekintünk a másikra. Skizoid politikai felfogás ez a javából, s míg nem gyógyulunk ki a nemzetállamból, nem gyógyulunk ki ebből sem. POMOGÁTS BÉLA: - Az, hogy valaki elutasítja a „Kárpát-medence” megnevezést, az valójában a politikai hisztéria körébe tartozik, és a politikai hisztéria sohasem vehet erőt öntudatos, felnőtt nemzeti közösségeken. Tulajdonképpen szomorúnak, egyben nevetségesnek tartom azt az érzékenységet (a kisebbrendűségi komplexusokkal küszködő emberek tulajdonsága ez!), amely manapság a szlovák politikai élet egy részénél tapasztalható. A nemzeti önelvűség, a bezárkózás, a politikai hisztéria, különben, igen sok szenvedést okozott a régió történelmében. Azok számára is, akiknek az állítólagos érdekében mindez felszínre kerül. Jó volna hinni abban, hogy a közép-európai régió „politikai elitje” egyszer meg tud szabadulni ezektől a lelki betegségektől. Persze, ez a szabadulás még messze van. * * Merre tartunk? — tehetnénk fel a kérdést ma is. Ezek az évek ugyanis változást hoztak a nemzeti kisebbségek helyzete javításában. A szlovák parlament 1995-ben elfogadta a nyelvtörvényt, mely lehetővé tette a kisebbségi nyelvek használatát a hivatalos és közéleti érintkezésben, 20 százalékos kisebbségi jelenlét esetében A nagy csinnadrattával elfogadott alapszerződést 1995. március 15-én Párizsban írták alá (Horn Gyula és Vladimír Mečiar miniszterelnök jelenlétében). Mostanság azonban különböző helyeken és fórumokon a döntést egyesek megkérdőjelezik. A szándék eleve jelzésértékű! Történelmünk (két évtizeddel a rendszerváltás után is) arra összpontosul, hogy lássuk és tudjuk, merre van előre...? GÁL SÁNDOR: - Nagy kegy, ha én egy állam adófizetőjeként - 20 százalék felett - megszólalhatok anyanyelvemen, s ha ezt a jogomat még törvény is biztosítja.
