Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Misad Katalin: Kultúrák párbeszéde (Lőrincz Julianna fordításelméleti kötetéről)
90 KÖNYVRŐL KÖNYVRE telezett egyenértékűségének problémáját azonban leginkább az ekvivalencia fogalmának értelmezésében, a forrásnyelvi és a célnyelvi szövegek megfeleltetéséről alkotott eltérő nézetekben, valamint a fordításelméleti terminológia többértelműségében látja. A különböző ekvivalenciaelvek ismertetése után azt a következtetést vonja le a szerző, hogy a forrásnyelvi és a célnyelvi szövegek megfeleltetéseit nem a nyelv, a leírás felől, hanem a funkció felől szükséges vizsgálni, de azt is leszögezi, hogy az azonosságok mellett a különbségeknek is fontos szerep jut a forrásnyelvi és célnyelvi szövegek egyen- értékűségi viszonyának vizsgálatában. A műfordítás-elmélet alapkérdései (38 49.) című fejezet első részében az érintett szakterület aspektusából megkerülhetetlen alapfogalmakat értelmez Lőrincz Julianna, miközben elsőként a műfordítás, illetve az irodalmi fordítás fogalmát vizsgálja a modem fordításelméleti szakirodalomból ismert megközelítések alapján. A továbbiakban a műfordítói kompetenciákkal foglalkozik, s megjelöli azokat a konkrét tényezőket, amelyekkel a műfordítónak rendelkeznie kell ahhoz, hogy a forrásnyelvi szöveggel egyenértékű célnyelvi szöveget hozzon létre. A legfontosabb összetevőket táblázatba foglalva szemlélteti, ugyanakkor megjegyzi, hogy megállapításai valószínűleg nem egyformán érvényesek a különböző műfajú szövegekre, ezért elképzelhetőnek véli, hogy a konkrét szövegtípusokhoz tartozó szövegek fordításával kapcsolatban felmerülhetnek egyéb, a műfordítói kompetenciát befolyásoló szempontok is. A napjainkban leginkább jellemző - az ún. domesztikáló (meghonosító) elv alapján készült — fordításokat azonban nem tartja jó megoldásnak, véleménye szerint az eredeti irodalmi szöveg ezáltal sokat veszít poétikai üzenetéből, többek között megfosztja az olvasót a régebbi korok nyelvének, stílusának, gondolatvilágának megismerésétől. A kötet harmadik fejezetében (A magyar műfordítás-irodalom történetének rövid áttekintése, 50-55.) a szerző időrendi sorrendben tekinti át a magyar műfordítás-irodalom fejlődésének legfontosabb állomásait s nevezi meg legjelentősebb művelőit. A modem magyar műfordítás-elmélet területéről csupán azokat az alapvető munkákat emeli ki, amelyek megváltoztatták a műfordításról való gondolkodás képét, illetve amelyek hozzájárultak az irodalmi fordítás egyetemes kultúrában elfoglalt helyének megítéléséhez. A műfordítás és a stílus kapcsolatának összefüggéseire a Műfordítás-stilisztika (56-64.) című fejezetben világít rá alaposabban Lőrincz Julianna. Az alapfogalmak értelmezését követően a szóban forgó szakterület egyik lehetséges elemzési módszerét, a funkcionális stilisztikai módszert állítja a figyelem középpontjába, s egyben megjelöli a műfordítás-stilisztikai szempontú szövegelemzés elsődleges feladatát: az egybevetendő szövegek stílusjegyeinek, valamint a forrásnyelvi és a célnyelvi szövegek stílusekvivalenciája megteremtésének vizsgálatát. A módszer lényegét Szathmári István funkcionális stilisztikai jellegű munkáira hivatkozva ismerteti, s ugyanezek alapján (1. Szathmári 2004: 435-440) jellemzi a szövegnek a funkcionális módszerrel történő elemzés során vizsgált szintjeit, mégpedig: 1. az akusztikai szintet, 2. a szó- és kifejezéskészlet szintjét, 3. az alak- és mondattani jelenségek szintjét, 4. a képi szintet, 5. az extralingvisztikus elemek szintjét és 6. a stilisztikai alakzatok szintjét. A továbbiakban a szerző érinti a műfordítás-kritika lényeges pontjait: kijelöli
