Irodalmi Szemle, 2009

2009/4 - Aich Péter: Szájkosár nélkül 82 Markó Emil: Ő mindig jót akar...

Ö mindig jót akar...

85- Kíván valamit? Miért sóhajtott?- Éva, Éva! - ismételte félhangosan; szinte ízlelte a név eddig nem érzett, csodálatos muzsikáját.

Kimerültén lehunyta a szemét és csak akkor nyitotta föl újra, amikor egy puha, hűvös kéz könnyedén a homlokára simult. Tudta, érezte, hogy csak Éva lehet, csak az ő kezének lehet ilyen anyásán gyengéd, gyógyítóan jóleső érintése. Nem is gondolkozott azon, hogy milyen csodálatos véletlen volt Éva megmenekülése, természetesnek és végtelenül megnyugtatónak találta ezt a helyzetet. Éva ártatlan volt, sértetlen maradt, neki kell bűnhődnie...

Jólesett ez a bűnhődés, jólestek a forró, őszinte könnyek, jólesett néznie Éva keskeny arcát, amelyen a meleg mosoly mögött hosszú évek szomorúsága és megalázott szeretete bujkált, jólesett megérintenie barna haját, amelyet oly régen nem simogatott meg... Kiáltani szeretett volna, de csak suttogva szállt el ajkáról a vallomás:- Éva, most érzem, hogy szeretlek... Nem kérlek, úgyis tudom, hogy megbocsátasz... Jóváteszek mindent, szeressük egymást. Valaki nem akarta, hogy meghaljunk. Valaki azt akarta, hogy éljünk, egymásért, egymásnak... És ő mindig jót akar...