Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
72 Mécs József az a világ az országuk határain belül van is. Arról azonban fogalmam se volt, hányadik fiókjából vette elő parancsnokom azt a térképet, amelyen megmutatta nekem, hogy még ezen a héten, ha semmi nem jön közbe, Táborban folytatjuk sikeresen elkezdett kaszámyajárásunkat. A husziták illetve a táboriták fellegvárában. Délnek repülünk mi is, mint a költöző madarak. Aztán arról mesélt, kik voltak a husziták. Mozgalmuknak volt egy mérsékelt és egy radikális szárnya. A mérsékeltek a kelyhesek, a radikálisok a táboriták voltak. Az előbbiek a kenyérrel és borral való áldozást akarták elérni, meg az egyházi birtokok elkobzását, meg a német befolyás teljes megszüntetését. Az utóbbiak meg a jobbágyság és minden rendi kiváltság eltörlésére törekedtek, s elvetették a katolikus egyház tanait. Vezérüket, Húsz Jánost, a konstanzi zsinat megégettette. Felkelés tört ki a cseh országrészben számos helyen. Mikor IV. Vencel királyuk meghalt, trónját öccse, Zsigmond német és magyar király akarta elfoglalni, ez azonban a husziták kemény ellenállásába ütközött. A pápa és Zsigmond öt keresztes hadjáratot szervezett ellenük. Egyik se járt sikerrel. Ezt nekünk, katonáknak illik tudnunk, hogy veretlenségüket támadó könnyügyalogságuknak, mozgékony szekérváruknak, tűzfegyvereiknek, szekerekre szerelt ágyúiknak és a csapattestek összehangolt együttműködésének köszönhették. Végül a bázeli zsinat engedett a kelyheseknek, engedélyezte a kenyérrel és borral való áldozást, s ezzel őket a katolikusokkal kibékítve a radikális táboriták ellen fordította, akiknek aztán teljesen szétverték a hadát. Az üldözöttek a szomszédos országokba menekültek, jelentős számban szétszóródtak Magyarországon is, s új helyükön terjesztették tovább a huszita tanokat. „Szeplosz, érteni te engem?”— torpant meg magyarázatában a parancsnokom, mert eszébe jutott, hogy talán még most se értek csehül. „Nagyjából mindent megértettem. Eufrozina mellett sok mindent megtanultam a számomra teljesen idegen cseh nyelvből. Hálával tartozom neki ezért!” „Akkor most már tudod, milyen nevezetes városba megyünk! Ott még a szél is a husziták szellemét fújja az arcunkba... Ilyen nagy történelmi múltú városban tartod meg második előadásodat a hajózható Ipolyról”- szónokolt előttem először csehül a parancsnokom. Míg felvilágositott Tábor dicsőséges múltjáról, ő maga a történelmi örökség terhe alatt egészen összeroppant. Olyan állapotba került, hogy a husziták szekérvárából biztosan kiesett volna, hiszen már a székéről se tudott elmozdulni. Engem küldött a cimbalomhoz, játsszam el neki az apám nótáját, amely már az övé is. Csak más szövegszerelésben, hogy a hadsereg nyelvén fejezzem ki magam. Apám legkedvesebb nótájában a szőke vizű Tisza kanyarog, a parancsnokoméban meg a hajózható folyóvá előléptetett Ipoly, amely ugyanolyan könnyen kapta a rangját, mint én. De nem az ezredparancsnokomtól, hanem a világ egyik legnagyobb hazu- dozójától! Olyan szépen zengték a nótát a cimbalom húrjai, hogy ha a parancsnokom képes lett volna a székéről elmozdulni, és mellettem megállni, megint átölelte volna a vállam, s még nagyobb elérzékenyüléssel mondott volna dicsérő
