Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
Szélhámosok hajója 67 Tubu gazdának nagy a bánata, mert a legszebb postagalambját megfogta a sas! Akivel akkor találkozott, mindenkinek azt mondta, inkább a vasámapló kalapját vitte volna el az a ronda ragadozó! Pestu bátyádnak meg megdöglött a vemhes tehe- he, cigányok hordták szét a húsát. A húsvét, mint mindig, dínomdánommal telt el. Bál is volt, de kakaskodás nem történt. Katonaidejét tölti a legények eleje. Már a légionáriusoktól se kell félni, nem járnak közénk, a pusztán csinálnak maguknak jókedvet. Nekik is van már boltjuk, kocsmájuk. Szeptembertől a gyerekeknek iskolájuk is lesz. Megnyugodhat, megkönnyebbülhet Kelemen Lajos. A szlovák tan- felügyelő nem jár majd annyit a nyakára. Az aratás megkezdődött, régen volt ilyen jó termés, de nem fontos hazajönnöd nyári szabadságra, egy hadnagy ne álljon be szegény szüleivel a búzatáblába. Karácsonyra türelmetlenül várunk és szeretettel! Vigyázz magadra. Mi azért imádkozunk anyáddal, hogy ne süllyedj el a hajózható Ipolyon. Szerető szüleid.” Ha a szüleim levelét nem olvastam el tízszer, akkor egyszer se. Némelyik sora úgy elérzékenyített, mint másnapos derék főnökömet a Monarchiára való emlékezés. A különbség az volt köztünk az elérzékenyülésben, hogy én bevallhattam, apám levele ébresztette fel bennem olyan erősen a honvágyat, hogy könny fakadt a szememben. A parancsnokom ellenben nem vallhatta be a feljebbvaló tisztársainak, hogy mi érzékenyítette el. Mert az őszinteségét nem úszta volna meg szárazon. E- gyik napról a másikra kivetkőztették volna tiszti uniformisából. És Isten bocsásd meg a gondolatot, esetleg engem ültettek volna a helyére! Az elérzékenyülésem nem maradt követekezmény nélkül. Olyan erős volt a lelkemet gyötrő hazavágyásom, hogy nem tudtam leküzdeni. Mondtam a parancsnokomnak, nem tanúsított megértést. Éppen most mennék haza, amikor elkezdődött sikeres kaszámyajárá- sunk? Folytatnunk kell az elkezdett munkát, nem szabad kiesnünk a lendületből. Én meg azt hoztam fel célom eléréséhez, hogy az otthoni levegő meg az Ipó-parti barangolás erőt kölcsönöz a további meséléseimhez. Felfrissíti a lelkemet, megacélozza az akaratomat, és ha meg is fürdők a vizében, a testem is edzettebb lesz! Látta, búskomorságba esem, ha nem enged haza szabadságra. És meglepetést keltőén megértőnek mutatkozott! „Szeplosz, de csak pár napra engedni el!...” Örömömben legszívesebben átöleltem volna a nyakát, és csókott is cuppan- tottam volna az arcára. De mindig nagy volt nála az ajtónyitogatás, az altisztek gyakran jöttek hozzá valamivel, joggal félreérthették volna, ha éppen a belépéskor csókolom meg. Visszafogtam magam, uralkodtam feltörő érzelmeimen, és jól is tettem, ki tudja, így is mit suttognak rólunk a hátunk mögött, lehet, azt hiszik, hogy a Velickíj úr szeretője vagyok. Egyik akadályt leküzdve jött a másik. És az volt a nehezebb. Töhötöm közölte velem, ő is utazik, és viszi magával a holkáját is. Ez így nem is lett volna baj, de az én Eufrozinám tudomást szerzett a barátom szándékáról, és úgy a nyakamba csimpaszkodott, hogy majd megfojtott az ölelő karjaival. Vigyem én is őt magammal. Meglátom, ugyanúgy fogja szeretni a szüléimét, ahogy
