Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Mács József: Szélhámosok hajója (Részlet a szerző készülő regényéből)
64 Mács József amikor közölte velem: nem lehet a fiatal katonán segíteni. Még a fogdában is azt kiabálja, hogy se ő, se a felmenői nem láttak hajót az Ipolyon. Vakot soroztunk volna be? Ilyen hülyék azért nem vagyunk! Otthon, a falujában iszonyatosan nagy baj történhetett a fejével, leesett a padlásról vagy a szénával megrakott szekérről, vagy égzengéses időben belecsapott a villám, s csodával határos módon életben maradt. Vagy harangozás közben átfordította a nagyobb harangot, és a lendület kidobta a toronyablakon, s egy kicsit a fejére esett. És azóta egyfolytában ellenkezik mindenkivel! Ha valaki á-t mond, alig várja, hogy b-vel tromfolhasson. Ahogy velem is tette! „Szeplosz, ne légy szomorú! Az a katona nem érdemelni meg, hogy sajnáld...” Annyira közeli volt az incidens, hogy képtelen voltam jó pofát vágni. Szinte csepegett az arcomról a szomorúság. Velickíj úr meg mindent elkövetett, hogy jobb kedvre derítsen, s amikor látta, hogy biztató szavaival nem megy semmire, gondolt egy merészet és nagyot, és anélkül, hogy olvasta volna Vörösmarty Mihály Bordalát, amelyről nem is tudott, Kelemen Lajos tanítóm viszont el is daloltatta velünk, a kijózanodás kegyelmi állapotát megvárva igen nagy elszántsággal elment az ezredparancsnokhoz, és hadnaggyá léptetett elő, hogy ismét felviduljon az arcom. Ebben azonban csupán annyi volt a jó, hogy a tiszti egyenruhámat nem kellett átszabat- ni, csak egy további aranycsillagot felvarratni a parolinomra. Nem találtam benne más örömet. Esetleg még csak azt, hogy eszembe juttatott egy további iskolában tanult nótát a negyvennyolcas szabadságharcos időkből, amelyet most már kötelességem a cimbalmon is eljátszani. De hogy a gyors előléptetéseimnek megfeleljen, ahhoz kérelmeznem kellene áthelyezésemet a prágai huszárezredhez, mert a nóta szövege így szól: Hadnagy uram, hadnagy uram, Csak az a kérésem. Extra ruhát, extra ruhát Csináltasson nékem. Extra ruhát, sej-haj, Sárga zsinórt rája. Az illik, illik, illik, Az illik, illik, illik A magyar huszárnak. Jótevő parancsnokomat beavattam gondolataimba. Már mint abba, mi fordult meg a fejemben, amikor közölte velem, hogy további jelentős előléptetést eszközölt ki számomra az ezeredparancsnoknál. De nem azért, hogy a huszárezredhez masírozzak át, ahol esetleg kitolásból rögtön öt ló gondozását varmák a nyakamba, mint ahogy az unokaöccse fiával tették, akit annyira beskatulyáztak a lovai gondozásába, hogy mindegyik lovának még a nehezen megjegyezhető nevét is tudja: Furiozo, Mustang, Dáma, Aloe, Diviska. Ezekhez az elég nehezen kimondható nevekhez