Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (31) A magyar líra depoetizálása - 70-es, 80-as évek I.
Magyar lira és epika a 20. században (31) 57 zottsága, megannyi abszurditása mint egyéni, egzisztenciális trauma kap hangot legjobb verseiben, melyek hangszerelése, nyelvezetének az abszurdig feszített humora mögött tömény keserűséget talál az olvasó. Zs. Nagy Lajos minduntalan arra emlékezteti az olvasót, hogy a kollektív alávetettség és szabadsághiány mindig az egyes ember szabadságának hiánya és méltóságának megtépázása is egyben. Zs. Nagy Lajos „Egyszerre hirdeti a világmegváltás lehetetlenségét, de a világmegváltó szándék megőrzésének szükségességét is.”*23’ Látjátok, feleim, Isapur lettem, csontváz-istenfi korhadt kereszten, csörömpölök j'eketedetten, kiszikkadt aggyal, eltemetetlen. Mellettem latrok, lebontva csontnak: mennyi milosztben magasztosadnak, kenőccsel-kentek, köddel kevertek. Engem, Isapurt, el se temetnek. Adatott nékem Paradizumnak függni keresztfán, száraz halottnak. Mókus lerágta orrom dióját, hollók likasztják arcom cipóját. (Isapur panasza) A magyar lira depoetizálásának a Magyar Műhelyétől vagy Cselényi Lászlóétól eltérő útján jár Tóth László (1949), kinek Istentelen színjáték (1983) c. kötete a magyar líra alakulástörténetének egyik fontos állomása. A polifon, egymással párbeszédre lépő ciklusokból felépített kötetben „Olyan transzcendencia nyilvánítja ki magát, amely valamilyen »igazabb« lét világa felől teremti meg jelentéseit, s ennek a létnek nem feltétlenül Isten erőterében kell az origóját keresnünk.”*24’ Visszamozdulunk időnként Arról a helyről Ahol állhatunk volna Hogy elmozduljunk tüstént Arra a helyre Ahol állhattunk volna (Europé ráveszi a bikát, hogy rabolja el őt) A kötet fontosabb ciklusaiban (Topográfia; Feljegyzések egy én-ontológiához; Az abszolút sírásó feljegyzéseiből) történelmi reflexió és létfilozófiai hermetizmus, ironikus lírai önvallomás és családtörténeti fragmentum szerencsésen egészítik ki és ellenpontozzák egymást. Az így felfogott egységben a komor én, az érzelmes én, a személytelen én, a szatirikus én, az énhiányos én mind-mind a költő egy-egy arca. Ez az antilíra, különösen a Topográfia ciklusban, a család és a
