Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
32 Duba Gyula sőbbi nemzedékek még halványulóbb tudattal, más feltételek mellett ismerik meg a múltat, tudásanyagként, képzeletben jelenik meg számukra. Nemzedékem azonban egész pályája során vonszolja emlékeit, meghatározzák morális érzékenységét, mintegy credója lett egykori kiszolgáltatottsága. Érzékeibe fészkelt, idegeibe rögzült, emberformáló tapasztalat! Egyéni élmény s ugyanakkor korszakos történelmi tény, ellentmondásos világpolitikai részlet a háború utáni Európa újrarendeződésének kaotikus, igazságtalanságokat szülő útján, dermesztőén váratlan beavatkozás életünkbe. Felforgatása mindannak, amit a népek évszázados együttélése természeti törvényként létrehozott. A hetvenes években látványos küzdelem kezdődik gazdagabb szövegvalóságért, szabadabb irodalomszemléletért. A szellemi fejlődés ösztönös törekvése, hogy útját és kiemelkedő történéseit mitizálja, mintegy menentóvá emelje nagy kezdeményezéseit, korszakos állomásait. Csomópontokra mutat, útjelzőket állít és hősöket avat, általában jogosan, mert bizonyos újdonságok, termékeny események és eredmények valóban új helyzetet teremtenek. Ilyen ütközőpont volt, amikor az Egyszemű éjszaka költőinek lírája révén a korszerűsödés - a modernség — igénye a hagyományőrzés, a múlt értékeihez való ragaszkodás ellenállásával szembesült. A felbolyduló közbeszéd több volt szenvedélyes vitánál, nemzedéki szemléletek csaptak össze és értékrendek ütköztek meg egymással a jövő érdekében. A művészi forma kérdése nagy hangsúllyal előtérbe került. Az idő lépni kívánt, hagyományos láncai megcsörrentek. A drámát nem az jelentette, hogy idősebb és fiatalabb nemzedékek szembekerültek, apák és fiúk harca mindig is a haladás motorját táplálta. Az benne a drámai, hogy az irodalomnak és közösségének mindkét értékre szüksége volt! Mintha tejtestvérek vívnának élethalálharcot! Mint amikor a húszas évek elején Fábry és Győry nemzedéke szembeszállt konzervatív apáik hagyományaival, hogy a maga számára új gondolkodásmódot, korszerű szellemi kilátásokat teremtsen. Ebben a helyzetben az Irodalmi Szemle feladatköre is bonyolultabbá vált, gondolatisága kibővült, árnyaltabbá vált s gazdagodott. A szemben álló nézeteket integrálni kellett s védeni az értékeket az irodalompolitika torzításai ellen. így a korszak — minden ellentmondás és fékező hatás dacára - az irodalom fellendülését, mennyiségi és minőségi gyarapodását hozta. Ami pedig engem illet — hiszen végül is a magam gondolkodásának ívét rajzolom -, mintha bennem (is) folyna a hagyományokhoz való ragaszkodás és a világra való nyitottság párharca. Alighanem mindkettőre alkatilag is fogékony lehettem! A hagyományok erejét megéltem és átéreztem, érteni véltem a történelem üzenetét és elfogadtam sorskérdéseink igazát, másrészt viszont a modem művészetfilozófia problémái és az esztétikai értékek természetrajza is szenvedélyesen érdekeit. Megfogott a kísérletező avantgardisták elszántsága is. Átjárókat kerestem múlt és jelen - jövő! - között, szerettem volna közös pontokra lelni, kapcsolatokat teremteni: korszerűbb és teljesebb valóságszemléletre törekedtem! Olyan irodalomszemléletet próbáltam kimunkálni, amely
