Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Duba Gyula: Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete
24 Duba Gyula Emlék és esszé A múlt - a gondolatok gyökérzete 1 Az emlékezésben közelebb kerülnünk az idő természetéhez. A visszatekintés műfajaiban mindig ott van az idő, részt követel a történetiség. A közírói műfajokban is, mint a tanulmány vagy az esszé fokozottan jelen van, a hátterükben áll, szerkezetükbe épül. Az esszé a gondolatiságot vállalja fő erejévé, de bő teret ad az írói szubjektivitásnak is, teljes mellszélességgel részt vállalhat az író intellektusa. Az alkotó gondolatiság, személyes érzékiséggel dúsítva a valósághoz, hogy elvont felismeréseket, ténybeli igazságokat csikarjon ki belőle. Hogy meglátásokat csiholjon ki, ahogy az acéllal pattintott kovakőből a szikrát, a fellobbanó láng alapját! S a szikra lesz a gondolat. Az idő pedig a kovakő matériája, jelen, múlt és jövő anyaga, Borghes írja valahol, hogy „az idő mi magunk vagyunk!” Gondolatmenetünkben ennek a megfogalmazásnak is a közelébe kerülhetünk. A múltba tekintve úgy látjuk, hogy az ötvenes évek legelején irodalmunk indulása közírói fogantatású, nem szépírói, esztétikai minőségre alig futja erejéből. Váratlan szabadságáért irányzatosságot kötelező, eszmei gondolatiságot kap cserébe. Az új társadalmat zavarják a kaotikus múlt árnyai, tabula rasát akar, mert azon van, hogy egyszerre mindent megoldjon, hogy új utat jelöljön ki a jövőnek. Szin-te a- zonnal látni, hogy olyan csapda ez, amibe nem lehet nem belemenni, s később lehetetlen belőle szabadulni. Rendhagyó helyzet állt elő, a jövő - eszményi, már- már transzcendens - látomása a gondolkodás törvénye lesz, megszabva a logikát, lehetetlenné téve a tisztánlátást. Az igazság is az idő alávetettje, a jövő vazallusa, akár a gondolat. 2 Ezerkilencszázötvenháromban a kassai antikváriumban megvettem Fábry Zoltán Korparancs című könyvét. Keveset tudtam a szlovákiai - szlovenszkói - magyar irodalomról, elkallódott, szétszóródott elődeinkről, s a mü végén egyszerre elém tornyosult a múlt. A háború előtti múltunk, apáink ideje! Komoly, sőt komor volt, súlyos gondokkal teli. Érdes tapintású, nehéz fogású gondolatokkal terhes, ám valahogy mégis megközelíthető. Emléktartomány, melyet gyerekként s csak részben éltem meg, mégis közelinek éreztem, nyomai a jelenben is követhetők.
