Irodalmi Szemle, 2009
2009/4 - Németh Zoltán: A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 17 Gyíire Lajos versei (A halottak nem öregednek, Patak)
A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban 13 irodalomnak (és hozzátehetjük, szinte minden kisebbségi irodalomnak) egyik örök kérdése, hogy a regionalitás megírása a fontosabb-e vagy az egyetemes emberi tapasztalatok megjelenítése. Ehhez járul napjainkban, pontosabban az utóbbi két évtizedben a sajátos szerbiai helyzet: egy ország, amely az átalakulás permanens állapotában, tranzícióban van. Az 1991-ben kirobbant délszláv háborúra Toldi Éva szerint szinte mindegyik vajdasági magyar író reflektált. Közülük is kiemelhető Kontra Ferenc, aki kezdetektől fogva, az ún. joghurtforradalom idejétől egészen napjainkig követte a jugoszláviai eseményeket, s lélektani közelségből reagált azokra. (Az ún. joghurtforradalom 1988. október 5-én tört ki, amikor a milosevicsi rezsim szervezésében koszovói szerbek vonultak fel Újvidéken Koszovó és a Vajdaság autonómiája ellen, s el is érték céljukat. A centralizáció útjára lépő Jugoszlávia azonban nem sokkal később, talán épp ennek következtében, felbomlott.) A vajdasági írók müveiben a menni vagy maradni, a hol és hogyan élni kérdése éppúgy felbukkan az ottani politikai és kulturális változások nyomán, mint a kulturális idegenség problematikája a betelepülő szerbek és a helyi lakosság között. Ez az irodalom az idegenség és az otthonosság keresztmetszetében helyezhető el, egyéni és közösségi traumák igézetében alakul, mégsem traumairodalom. Az individuum egzisztenciális helykeresése, egy változatos dinamikájú in- terkulturális világkép jelenik meg a vajdasági írók müveiben - foglalta össze kiváló, átfogó előadását Toldi Éva. A konferencia másik nagyszerű szövege Elek Tibor nevéhez fűződött. A kor- társ magyar dráma és a rendszerváltozás cimü tanulmányában a szerző általános képet nyújtott a magyar drámairodalomnak arról a szeletéről, amelyben a rendszer- változás hangsúlyosan, értelmezett szerepben jelenik meg. Elek Tibor először Parti Nagy Lajos Mauzóleum című darabja kapcsán a rendszerváltozást érintő dezillúzió problémáját mint általános tapasztalatot említette, a „már disszidálni sem lehet” Parti Nagy-féle abszurd tragikumát. Egressy Zoltán Portugál, Háy János Gézagyerek, Szőcs Géza A kisbereki böszörmények cimü darabjának, illetve Bereményi Géza Laura című musicaljének elemzése mellett Tasnádi István Világjobbítók című drámája kapcsán reflektál egy másik általános rendszerváltozás utáni közösségi tapasztalatra, a kultúra és a művészet rangjának visszavonhatatlan elvesztésére. Ennek kapcsán Elek Tibor azt is megjegyzi, hogy a Világjobbítók lecsúszott értelmiségijének Don Quijote-figurája a rendszerváltozás jellegzetes alakjaként értelmezhető. Elek Tibor rendkívül fontosnak tartja Komis Mihály és Spiró György nyolcvanas-kilencvenes évekbeli drámáit is. A Kornis-ouvre-ből az 1989-es Körmagyart, illetve a drámaíró által többször feldolgozott Kádár-beszédet emelte ki, Spiró György műveiből pedig a Zrinyiász átdolgozásának ma is meglepően aktuális probléma- kezelésére, illetve a Vircsaft közéleti infemójára hívta fel a figyelmet. Előadásából a rendszerváltozás tapasztalatának szépirodalmi sokszínűségére derült fény. Sturm László Karátson Gábor, Orosz István és Rótt József prózáját elemezte. A három szerző közös vonásaként emelte ki, hogy mindhárman a Szabad
