Irodalmi Szemle, 2009

2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (28) Novellisták (tanulmány)

Grendel Lajos

Magyar líra és epika a 20. században (28)

NOVELLISTÁK

Mándy Iván (1918-1995). Ő maga a Krúdy és Gelléri nevével fémjelezhető lírai próza követőjének vallotta magát; valójában nem pusztán folytatója és követője volt egy fontos epikai hagyománynak, hanem a magyar kis-próza radikális meg- újítója is, ily módon a nyolcvanas évek prózafordulatának egyik előkészítője. Poétikai újításai nem olyan látványosak, mint Szent-kuthyé vagy Mészölyé, de legalább annyira a gyökerekig hatolóak, aki „a novellairodalom klasszikus hagyományaitól eltérően, a történet helyett a történetmondásra [...] irányítja a figyelmet”.(l) Az irodalomkritika, amíg egy szép napon bele nem fáradt, s nem látta be, hogy a Mándy-próza kvalitásait másutt kell keresnie, unos-untalan szemére vetette az írónak, hogy epikai világának horizontja szűkös, hogy marginális figurák ábrázolására pocsékolja tehetségét, hogy a társadalomban végbemenő tektonikus mozgásoknak nyoma sincs müveiben. Hogy, bár egyre bravúrosabban, mindig ugyanazokat a témákat variálja, hogy novelláinak szereplői félresiklott életű kisemberek, álmodozó kamaszok vagy olyan született balekok (Csempe-Pempe), akik szánalmat talán igen, együttérzést azonban aligha érdemelnek.

Való igaz, Mándy Iván írói világa nem változatosságával tüntet. Epikájának kereteit figurái belső világának a tere tölti ki; ami történik írásaiban, az mind ebben a belső, lelki-tudati térben megy végbe. Mándy Iván a belső, tudati világ ábrázolásának a végletekig következetes mestere, prózapoétikai nóvumai tulajdonképpen mind ennek a szándéknak a legmaradéktalanabb megvalósítását szolgálják. Mándy nemcsak az intellektualizmust száműzi prózájából, hanem a külső (alkalmasint felszínes és nagyképű), írói pszichologizálást is. A tudatvilág ábrázolásában bizonyos mértékig az amerikai behaveiourista iskola (főleg Hemingway) követője, nem Joyce-é, Woolfé vagy Faulkneré, noha a tőle alkatilag idegen Faulknerről elragadtatással beszélt. Lengyel Balázs Mándy prózáival kapcsolatban „belehelyezkedő, atmoszferikus ábrázolást” emleget. „»Trükkje« éppen az, hogy a hangsúlyozott lírai anyagot mindig alakjai tudatán keresztül idézi fel; s így anélkül, hogy meghatódnék vagy távolságtartását enyhítené, hitelesen bele tudja helyezni alakjait a maguk elkoptatottan és lucskosan érzelmes világába.”®

Mándy Iván írói pályáját korszakolni csaknem lehetetlen. Ha nyomon követhető valamiféle „fejlődés” epikájában, akkor az a külső térnek, mint nála egyébként