Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (29) Mészöly Miklós (1921-2001) (tanulmány)
60 Grendel Lajos építőköveinek is tekinthetők. Bennük a történetiségnek fontos szerep jut, s közülük azok a kisprózák tűnnek maradandónak, melyekben a freskókészítés szándéka és a megírás algebrája, a valóságreferenciák gazdagsága, illetve a szerkezet és a stílus szikársága és rejtett jelképisége maradéktalanul érvényesülni tud. (Szárnyas lovak; Lesiklás; Magyar novella; Megbocsátás; Anyasirató; Merre a csillag jár; Suiting ezredes tündöklése; Bolond utazás; Pannon töredék; Családáradás). Ezek a prózák azáltal haladják meg dél-dunántúli regionalizmusukat, hogy írójuk mikrorealista történeteit tágas történelmi távlatba helyezi, valamint felszabadítja immanens jelképiségüket. Valamennyi itt megnevezett mű egyben kísérlet is az idő- és narrá- ciós technika megújítására. Prózája egy tekintélyes hányadának kompozíciójára az egyenrangú elemek kombinatorikája lesz jellemző, valamint az időnek mint epikai formaképző elemnek a lebegtetése. „Mészöly ezt a világot megszabadítja időbeli kötöttségeitől, tehát benne úgy mozgathatóak nemzedékek, korok, életek idejei, hogy közben leválnak a kronológia tengelyéről. Mintha ebben a térségben kibogozhatatlanul egymáson hevernének, s a maguk kataklizmáival szétválaszthatat- lanul egymásra rétegeződnének az egyéni egzisztenciák, családtörténetek, szerelmek, tragédiák, az elbeszélői tekintet pedig egybefogja őket, egybelátja anélkül, hogy tudomást venne előttről és utánról.”(33) Mészöly ezekben a prózákban, s közülük is különösen nagy virtuozitással a Lesiklásban és a Magyar novellában, a Krúdy-prózákból jól ismert elidőtlenítési technikát fejleszti tovább. Mivel nincs rögzített (egyetlen!) téridőmezőnk, ezért mindegyik téridőmező egyszerre lehet „központi”, rögzített és relatív. Az ilyen időszemlélet pedig lehetetlenné teszi bármiféle lineáris vagy analitikusan alárendelő cselekmény megkonstruálását. A halála előtti két évtizedben Mészöly Miklós a magyar próza vitathatatlan tekintélye, hivatkozási alapja és vonatkozási pontja lett. A nyolcvanas években színre lépő fiatal írónemzedék számos szereplője az ő „köpönyegéből” bújt ki. Hatása, inspirációja egyaránt kimutatható a posztmodem és az újrealista irányzatoknak elkötelezett fiatalabb kortársainak munkáin. Nem utolsósorban annak is köszönhetően, hogy sokszínű prózájától mindig idegen volt az irányzatosság vagy valamely stilusiskola doktrinér követése. Mondhatnánk úgy is, imponáló irói szuverenitással mozgott közöttük; eredeti, korszerű formanyelvbe gyúrta át a 20. századi magyar epika Móricz Zsigmond-i, Krúdy Gyula-i, Kosztolányi Dezső-i tradícióját. Másfelől írói „különutasságának” tulajdonítható, hogy a Film utáni prózájának megbecsülése lanyhább, mint amennyi értékének kijárna. Sok igazságot tartalmaz ezzel kapcsolatban Mészáros Sándor meglátása. „Mészöly nyolcvanas-kilencvenes évekbeli pályája elmozdult, »kisiklott« a neki tulajdonított előd státusából. Kissé sarkítva fogalmazva: amíg az új irodalom értelmezői abban voltak érdekeltek, hogy feltárják a prózafordulathoz vezető utakat, addig Mészöly művészete meghatározó jelentőségű volt számukra, majd a váltás logikájának engedelmeskedve igyekeztek megállítani, »lezárni« e prózavilág alakulástörténetét, és az utódok számára biztosítani a kezdeményező szerepet.”043
